Site icon Mai Világ

Fontos dolgokat mondott el az MNB az euróbevezetésről

Az eurózónához csatlakozás esélyt teremthet, de önmagában nem biztosít garanciát a jólét növekedésére – hangoztatta Banai Péter Benő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke csütörtökön Tusnádfürdőn.

A 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében elhangzott előadásában rámutatott: Magyarországon és Romániában is magas az eurózónához történő csatlakozás társadalmi támogatottsága, Magyarországon a lakosság mintegy kétharmada ért egyet az uniós fizetőeszköz bevezetésével.

Hangsúlyozta: alapvetően a kormány dönt arról, hogy szükségesnek, célszerűnek tartja-e az eurózónához csatlakozást vagy sem, és milyen ütemezésben. Az MNB törvény által előírt feladata együttműködni ebben a kormánnyal és ezt meg is teszi.

Az euró bevetésének előnyei között említette

Hátrányai közül

A szakember rámutatott: voltak időszakok a 2010-es évek közepén, amikor Magyország teljesítette az úgynevezett maastrichti kritériumokat, de akkor nem volt meg a szándék az eurózónához való csatlakozásra.

Jelenleg Magyarország

Az inflációnál – az utóbbi időszak óvatos és türelmes monetáris politikája eredményeképpen – más a helyzet: a legutóbbi júliusi inflációs szám 1,7 százalékos volt, és várhatóan Magyarország éves szinten is az illetékes uniós szerv 2,7 százalékon megállapított inflációs referenciaszintje alatt marad – mondta.

Banai Péter Benő szerint Magyarországnak – az Európai Unió gazdaságába és kereskedelmébe erősen integrált országként – számos előnye származhat az euró bevezetéséből. A 2004 után csatlakozott országok tapasztalata viszont arra figyelmeztetnek, hogy az euró csak egy eszköz lehet a magasabb növekedés, alacsonyabb finanszírozási költségek, alacsony infláció elérése érdekében.

Voltak olyan tagországok, amelyek nem igazán tudtak élni a lehetőséggel.

Másfelől amennyiben Románia vagy Magyarország nemzeti hatóságai elvégzik azokat a feladatokat, amelyek lehetővé teszik a csatlakozást az eurózónához, az még nem jelenti azt, hogy maga az eurózóna hosszú távon versenyképes tud lenni a többi globális versenytárssal – hangoztatta a jegybank alelnöke.

Exit mobile version