Site icon Mai Világ

Fontos segítség érkezik az oroszokól

Hirdetés

Varga Mihály pénzügyminiszternek sikerült egyezségre jutnia az oroszokkal a paksi hitelszerződés egyes feltételeinek megváltoztatásáról – írja az Mfor.hu.

A megállapodás részeként az eredetileg tervezettnél később kezdődhet az oroszok által nyújtott 10 milliárd eurós hitel törlesztése, és az utolsó részlet rendezése is az új helyzethez igazodik. A kamatozást nem érintik a szerződéses módosítások. Az Mfor.hu szerint nem akarták nagydobra verni a szerződés újratárgyalásának megtörténtét.

Az orosz fél által biztosított hitel változó kamata 4-5 százalékos kamatszintet ad ki. Az eredeti ütemterv szerint 2025 környékén üzemelniük kellene az új blokkoknak, és ehhez időzítve kellene elkezdeni a hitel törlesztését. Csakhogy a tényleges munkálatok még mindig nem indultak el. A hitelszerződés módosítása azonban arra bizonyíték, hogy a projekt tényleges csúszásban van, és az Orbán-kormány szerint sem lehet elkészülni a beruházással az eredeti határidőben.

Az oroszok pénzéből már eddig is költöttek a paksi atomerőműre: tavaly 98 millió euróba került az építkezés előkészítése, ebből 78 milliót (nagyjából 24 milliárd forintot) fedeztek orosz hitelből. Ezt azonban 2018. májusában teljes egészében előtörlesztette a magyar fél. Egy tavalyi parlamenti válasz nyomán kiderült, hogy az orosz fél által rendelkezésre tartott, de a magyar fél által igénybe nem vett hitelösszeg után 0,25 százalékos rendelkezésre tartási díj esedékes. A 2015-2017 között elvégezhető feladatokra jelentős hatással voltak az Európai Bizottság elhúzódó vizsgálatai, így Magyarországnak 2016-ban 250 ezer euró, 2017-ben 762 500 euró, 2018-ban pedig 334 454 euró értékű rendelkezésre tartási díjat kellett kifizetnie, az előző évre tervezett de fel nem használt hitelösszeg után a nemzetközi szerződésben rögzített módon és határidővel.

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. szerint 2019 az első negyedévben további 7,86 milliárd forintnak megfelelő hitelt használt fel Magyarország.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version