Site icon Mai Világ

Gyalázat: megölte terhes feleségét és két kislányát, hogy szeretőjével lehessen

Hirdetés

Bűnösnek vallotta magát családja lemészárlásában a 33 éves John Watts, aki feleségét, meg nem született fiát és két kislányát ölte meg, hogy szeretőjével új életet kezdhessen.

Ötszörös életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték hétfőn a 33 éves John Watts-t, amiért megölte terhes feleségét Shanannt, a négyéves Bellát, és a hároméves Celeste-et, illetve közvetett módon meg nem született fiát, Nicót is.

A most nyilvánosságra került 2000 oldalnyi nyomozati anyag között eddig nem ismert dokumentumokat is megszerzett a CBS4 News, köztük egy, a férfi szeretőjével, Nichol Kessingerrel készült interjút is. A jelentés megállapítja, hogy Shanann egy videofelvétellel tudatta a férfival, hogy ismét állapotos, de ekkor még semmi előjele nem volt a családi tragédiának, viszont három héttel később már olyan üzeneteket váltottak egymás között, ami a kapcsolatuk széthullását jelezte.

Eszerint Shanann megtudhatta, hogy férje félrelép, mert ezt írta neki: „Hogyan hajthatod álomra a fejed? A házasságunk darabjaira hullik, te pedig képes vagy aludni.” A férfi szeretője, Kessinger azt mondta a rendőrségnek, hogy Watts anyagi problémákkal küzdött, és nem tudta, hogyan fogja eltartani harmadik gyermekét.

Hirdetés

A nő szerint Watts és 34 éves felesége kapcsolata „nem ment túl jól”, pénzügyeik sosem voltak rendben. A szerető szerint a Shanann nem vett tudomást a pénzügyi problémákról, ennek ellenére Nicholnak a férfi azt mondta, hogy szeretne harmadik gyereket, méghozzá egy fiút. Kessinger úgy véli, nem titkos kapcsolatuk volt a férfi indítéka a gyilkosságra, de „felgyorsította a folyamatot.” A rendőröknek azt vallotta, hogy a pénz tehető felelőssé a gyilkosságokért.

Az ügyészek ezt másként látták, szerintük a férfi motivációja az a vágy volt, hogy új életet kezdhessen Kessingerrel, akivel két hónapig járt titokban. Wattsra az ügyészség hétfőn csak azért nem kért halálbüntetést, mert a férfi beismerte a gyilkosságokat.

Az ügyben eljáró Marcelo Kopcow bíró a Weld megyei kerületi bíróságon tartott tárgyaláson elmondta, hogy 17 éves pályafutása alatt ez volt a legembertelenebb és legördögibb bűntett, amivel találkozott. A gyilkosságokat értelmetlennek nevezte és megvetendőnek, ahogyan az áldozatok holttestét egy olajmezőn rejtette el a gyilkosuk csak azért, hogy folytathassa romantikus kapcsolatát szeretőjével.

Kopocow bíró három egymást követő és két párhuzamos életfogytig tartó büntetésre ítélte a férfit, akit nem helyezhetnek soha szabadlábra, egész életét a börtönben fogja eltölteni. Ráadásul további 48 évet rótt ki a férfira meg nem született fia halála miatt, akit Nico Lee-nek hívtak volna, illetve még 36 évet a holttestek meggyalázásáért.

Shanann apja, Frank Rzucek a bíróságon elmondta, hogy állapotos lányát és unokái életét egy „gonosz, szívtelen szörnyeteg vette el”, aki csak úgy „kihajította élettelen testüket, mint egy zsák szemetet.” Hozzátette: “Csak Isten tudja, mi történt aznap éjjel, de az élet soha nem lesz ugyanaz.”

Hirdetés

A férfi akkor vált gyanússá, amikor Shanannt édesapja augusztusban nem tudta elérni, és aggasztotta, hogy harmadik gyermekével állapotos lánya kihagyta a kötelező orvosi vizsgálatot. Először a helyi rendőrség kezdett vizsgálódni az ügyben, majd bevonták a coloradói nyomozókat, illetve az FBI-t is. Watts eleinte úgy tett, mintha felesége elhagyta volna lányaival együtt, és érzelmes monológot adott elő a városi tévében, kérve Shanannt, hogy hozza vissza a lányokat.

Pár nap múlva aztán a 33 éves férfit letartóztatták, és a családja meggyilkolásával vádolták. A bírósági feljegyzések szerint Watts elismerte a rendőrségnek, hogy megölte a feleségét. Azt mondta a nyomozóknak, hogy azután fojtotta meg a nőt, miután rájött, hogy Shanann megfojtotta két lányukat. Az ügyészek szerint Watts vallomása lapos hazugság volt, a lányok holttestét ugyanis egy olajszállító tartályba rejtették, ami Watts cégének a tulajdonában levő ingatlanon állt egészen a letartóztatásig.

A férfi feleségét egy sekély sírban temette el.

Hirdetés
loading...
Exit mobile version