Site icon Mai Világ

Gyászhír érkezett – meghalt a legendás zenész

Hirdetés

Meghalt Fekete Gyula, vagy ahogy a legtöbben ismerték, Szaxi Maxi, a Hungária és a Dolly Roll szaxofonosa – írja a Ripost..

A zenész 67 éves volt, régóta beteg.

Öt éve egy német luxushajón dolgozott, és egy nyaki vérrög miatt agyvérzést kapott. Azonnal kórházba szállították és megműtötték, állapota sokáig válságos volt.  Magyarországon előbb egy budapesti kórházban kezelték, majd egy vidéki rehabilitációs intézetben helyezték el. Barátai szerint lányának köszönhetően a létező legjobb, legszakszerűbb ellátást kapta, de ennek ellenére sem javult jelentősen az állapota – írja a Bors.

Az ágyát nem tudja elhagyni, így szinte mindig a régi koncertfelvételeket nézte az interneten. Az intézetben meglátogatta korábban több zenésztársa, köztük Szikora Róbert is.

Fekete Gyula zenész családban született. Apja a Stúdió 11-ben baritonszaxofonozott, édesanyja pedig szimfonikus zenekarban hegedűs volt. Szülei nyomására egyszerre kezdett zongorán és hegedűn tanulni, ám mégis a szaxofon vált a legkedvesebb hangszerévé.

Hirdetés

1965-től a One Generation zenekarban kezdett játszani, majd amikor 1968-ban megismerte Várkonyi Mátyást, megalakították a Zé-gé együttest, ahol két évig zenélt. 1971-ben a Láng Művelődési Házban találkozott először az akkor még beatzenét játszó Hungária együttes vezetőjével, Fenyő Miklóssal. Ekkor megegyeztek, hogy egy ideig együtt fognak zenélni. Tagsága idején egy kislemezük jelent meg, A. oldalon a Hosszúhajú Éva, B. oldalon a Dr. Schizofrén dalokkal. 1973-ban kivált a zenekarból.

1979-ben, amikor a Hungária együttes ismét megújult, Fekete Gyula is visszatért és ettől számíthatjuk az általa elért legnagyobb sikerek kezdetét. A „Jampi” Hungária tagjaként olyan számokban működött közre, mint pl. a Neonparádé, Randi Andi, Taxi Szaxi, Twist troli stb. A Hungária 1983-as felbomlása után automatikusan a Dolly Roll együttes tagja lett, ahol szintén sikeres dalokat énekelt (Wind szörny, Naplemente, Maria Makaroni stb.).

1990-ben kilépett a Dolly Rollból és önálló karrierbe kezdett, emellett saját kiadót alapított Maximusic néven. Zenekara ekkoriban a Szaxi Maxi Music Band. Szólókarrierje alatt írt dalai többek között a Rock and roll randevú, Tutti Frutti (magyar változat), Nem kapható stb.

1995-ben egy koncert, egy album és egy koncertalbum erejéig ismét összeállt a Hungária, akkori stúdióalbumukon (Ébredj fel, Rockandrollia) az eredeti Hungáriás megszólalásban énekelte el a Malvin és az Ördögi rock and roll című dalokat. 1998-ban a Dolly Roll eredeti felállásában énekelt a Budapest Sportcsarnokban.

Forrás: origó

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version