Site icon Mai Világ

Gyurcsány kegyetlenül kiakadt, ezúttal nem a Fideszre

Hirdetés

A Demokratikus Koalíció elnöke Facebook-oldalán szögezte le: a Telex állításával ellentétben, nem hátráltak ki Iványi Gábor mögül az ellenzéki államfőjelölt kiválasztása során.

„A Telex nem mond igazat. A DK Iványi Gábor jelölésének elkötelezett támogatója volt és maradt az első perctől az utolsóig. Gábort minden tekintetben a legjobb választásnak gondoltuk. Ebben a meggyőződésünkben egy percre sem inogtunk meg. Nem volt rá okunk. Minden szavazási fordulóban Iványi Gábort támogattuk. Mint ahogy egy párt kivételével mindenki” – fogalmaz Gyurcsány, és sajnálatát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy „valaki, aki a hat párt megbeszélésein részt vesz, politikai szándéktól vezetve félretájékoztatja a portált, hamisan, név nélkül szivárogtat, ők meg megbízható ellenőrzés nélkül közlik a valótlanságot”.

Bejegyzése végén hozzáteszi, hogy az úgynevezett „blame game”, a hibáztatás játéka bevett politikai gyakorlat, és azt is tudja, hogy most ki alkalmazza, Gyurcsány azonban hangsúlyozza: jobban kell vigyázni az igazságra, meg egymásra.

Mint ismeretes, hosszas egyeztetések után végül Róna Pétert kérte fel az egyesült ellenzék államfőjelöltnek. Arról, hogy miért is alakult így, itt írtunk.

 

Hirdetés

Bejegyzése végén hozzáteszi, hogy az úgynevezett „blame game”, a hibáztatás játéka bevett politikai gyakorlat, és azt is tudja, hogy most ki alkalmazza, Gyurcsány azonban hangsúlyozza: jobban kell vigyázni az igazságra, meg egymásra.

Mint ismeretes, hosszas egyeztetések után végül Róna Pétert kérte fel az egyesült ellenzék államfőjelöltnek.

 

atv
Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version