Site icon Mai Világ

Hadházy megfutamodásra kényszerítette Magyar Pétert?

Fellángolt a vita az Országgyűlés Hivatalának élére jelölt Divinyi Zsombor körül. Jelölését az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói tisztségére július 2-án jelentette be Forsthoffer Ágnes akkori házelnök, közölve azt is, hogy munkakör betöltésére kiírt, nyílt pályázatra 94-en nyújtották be jelentkezésüket, több körös kiválasztási folyamat nyomán esett a választás Divinyire.

Pénteken Hadházy Ákos korábbi független országgyűlési képviselő egyebek között azt írta Divinyiről a Facebook-oldalán, hogy egy időben rengeteg jelentős informatikai közbeszerzést nyert el, amitől milliárdos árbevétele lett, így futott fel az általa átvett cég.

„Tudom, hogy rengeteg jó szakember van ebben az országban, akik kollaboráltak és tollasodtak az Orbán-rendszerben. Azonban biztosan nem igaz az, hogy minden jó szakember befeküdt volna nekik, pláne nem olyan szinten, mint Divinyi úr. A hírek szerint a most elnyert pozícióra 94 pályázat érkezett. Egészen biztos vagyok benne, hogy volt közöttük olyan alkalmas pályázó, aki nem vett részt felső vezetőként az eddigi vircsaftban. Ha a korábbi rendszert kiszolgáló emberekből építjük fel az új közigazgatást, az nem rendszerváltás lesz, hanem csak gengszterváltás” – írta Hadházy.

Erre a posztra reagált Magyar Péter miniszterelnök egy kommentben, közölve: „Divinyi Zsombor tudomásom szerint nem lett állományba véve. És szerintem nem is lesz. Házelnök asszony fog erről tájékoztatást adni”.

Később az Országgyűlés sajtóirodája is megerősítette, hogy Divinyi Zsombort nem nevezik ki az Országgyűlés Hivatala élére.

Exit mobile version