Site icon Mai Világ

Hatalmas pénzmosási botrány robbant ki az óriás banknál

Hirdetés

Távozik posztjáról a holland ING Csoport pénzügyi vezérigazgatója, Koos Timmermans, miután a pénzintézetre 775 millió eurós bírságot szabtak ki pénzmosás miatt.

A szakember, aki a tavalyi év óta tölti be ezt a tisztséget, addig látja el feladatait, amíg nem döntenek az utódlásáról. A bíróság által vizsgált, a 2010-2016 közötti időszakban Timmermans vezető pozíciót töltött be a banknál.

A mostani döntés egyébként pálfordulást jelent a pénzintézetnél, hiszen korábban azt nyilatkozták, hogy nem egyetlen személy a felelős a történtekért, és az esettel kapcsolatba hozható tíz munkatársukkal szemben már meg is hozták a fegyelmi intézkedéseket. A közhangulat azonban időközben annyira az ING ellen fordult, hogy még a holland miniszterelnök és a pénzügyminiszter is úgy érezte, meg kell szólalnia az ügyben. Utóbbi kijelentette, hogy ez az ügy ismét a bankok ellen fordítja a közvéleményt.

Az ING ezért kénytelen volt megváltoztatni korábbi álláspontját.

Figyelembe véve az ügy komolyságát, valamint a részvénytulajdonosoktól érkezett reakciókat, arra a következtetésre jutottunk, hogy a felelősök keresését ki kell terjeszteni az igazgatótanácsi szintre is– nyilatkozta a CNBC-nek Hans Wijers, a felügyelőbizottság elnöke.

Hirdetés

Amikor szeptember 4-én nyilvánosságra került a pénzmosási ügy, az ING azt is bejelentette, hogy az idén az igazgatótanács egyetlen tagja sem fog bónuszfizetést kapni.

Forrás: origo

Hirdetés
loading...
Exit mobile version