Site icon Mai Világ

Holnaptól megváltozik a rendszerváltás egyik fontos törvénye

Hirdetés

Október 1-jével életbe lép az új gyülekezési törvény, amely az 1989-es jogszabályt váltja fel.

A törvény szerint gyűlésnek azt kell tekinteni, amikor legalább két ember részvételével közügyben véleménynyilvánítás céljából nyilvános összejövetelt tartanak. A gyűlés nyilvános, ha ahhoz bárki szabadon csatlakozhat. A gyűlést annak megtartását megelőzően legfeljebb három hónappal, és a felhívás előtt legalább 48 órával köteles bejelenteni a szervező az illetékes rendőrkapitányságnak. Ha a bejelentési határidő megtartása veszélyeztetné a gyűlés célját, a gyűlést az arra okot adó eseményt követően haladéktalanul, a felhívás megküldésével kell bejelenteni a rendőrségnél (sürgős gyűlés).

Nem kell a gyűlést bejelenteni, ha a gyülekezés egy, azt közvetlenül megelőző indokból, tervezés és szervező nélkül alakul ki (spontán gyűlés).

Ha azonos helyszínre és időpontra több gyűlést jelentenek be, és azok egyidejű megtartása nem lehetséges, az élvez elsőbbséget, amelyet a rendőrségnek korábban jelentettek be.

A rendőrség megtilthatja a gyűlés megtartását, ha megalapozottan feltehető, hogy a gyűlés a közbiztonságot vagy a közrendet közvetlenül, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyezteti, illetve mások jogainak és szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével jár. Megtiltják a gyűlést, ha például az diplomáciai mentességet élvező, Magyarországon tartózkodó személy vonatkozásában vállalt kötelezettség teljesítését akadályozza, vagy alkalmas arra, hogy a bíróságok működését megzavarja, vagy a közlekedés rendjének sérelmével jár. A jogszabály szerint akkor is megtiltják a gyűlést, ha a gyűlés – az alkalmazott technikai eszközök, időtartama miatt – „alkalmas mások magán- és családi életének védelméhez való jogának, otthonának, emberi méltóságának, a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére, vagy szabad mozgáshoz, tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogának korlátozására”.

A rendőrség akkor is megtiltja a gyűlés megtartását, ha a gyülekezés helyszíne olyan országos jelentőségű történelmi emlékhely vagy időpontja olyan nap, amely a nemzetiszocialista vagy kommunista diktatúra uralma alatt elkövetett embertelen bűnök áldozataira emlékeztet, és a bejelentéskor rendelkezésre álló körülmények alapján fennáll a közvetlen veszélye annak, hogy a gyűlés a nemzetiszocialista vagy kommunista diktatúra által elkövetett embertelen bűnök tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, vagy azokat igazolni törekszik, és ezáltal a gyűlés alkalmas a köznyugalom megzavarására.

A rendőrség határozata ellen fellebbezésnek helye nincs, de azt a szervező három napon belül közigazgatási perben megtámadhatja.

Tilos a gyűlésre fegyvert, robbanóanyagot vinni, „az élet kioltására, személyi sérülés vagy súlyos anyagi kár okozására alkalmas dologgal”, vagy „erőszakot közvetítő vagy megfélemlítő jellegű félkatonai vagy ahhoz hasonló ruházatot viselve” megjelenni. Ha azt a tudomásul vett bejelentés nem tartalmazta, a résztvevők nem viselhetnek védőfelszerelést, egyenruhát vagy azzal összetéveszthető ruházatot és arcukat sem takarhatják el. A törvény szerint a gyűlés vezetője meghatározza a gyűlés rendjét és lefolyását, megteszi a rend biztosításáért, illetve fenntartásáért szükségessé váló intézkedéseket, és ha kell, feloszlatja a gyűlést. A törvény szerint a gyűlés vezetője felel a gyűlés békés jellegének megőrzéséért.

Hirdetés

A gyűlés vezetője a gyűlésről kizárhatja azt, aki a gyűlést súlyosan megzavarja. A gyűlés résztvevői kötelesek a gyűlés vezetőjének és az irányítása alatt álló rendezőknek a rend fenntartásáért és biztosításáért tett utasításait követni.

A gyűlés szervezője a gyűlés befejezését követően haladéktalanul gondoskodik a gyűlésen felállított építmények és berendezések elbontásáról, a gyűlés során elhelyezett plakátok eltávolításáról, a gyűlés során keletkező hulladék eltakarításáról és az esetleges környezeti károk helyreállításáról. A gyűlés résztevője által okozott kárért a károsult harmadik személlyel szemben a szervező a károkozóval együtt egyetemlegesen felelős.

Az új gyülekezési törvényhez kapcsolódóan módosul a büntető törvénykönyv is: aki gyűlést akadályoz, ellehetetlenít, 1 évig terjedő szabadságvesztéssel, aki pedig a szervezőnek vagy a rendezőknek erőszakkal ellenszegül, 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A szintén módosított szabálysértési törvény alapján visszaél a gyülekezési joggal az, aki nem közterületre az ingatlantulajdonos hozzájárulása nélkül szervez gyűlést, aki megjelenik megtiltott gyűlésen, aki szervezőként megakadályozza a rendőrség jelenlétét, aki az újságírókat kizárja a gyűlésről, aki bejelentés nélkül szervez gyűlést vagy szervezőként nem teszi nyilvánossá a nevét.

Forrás: infostart

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version