Site icon Mai Világ

Horvát-magyar meccs – nyilatkozott a kapitány

Hirdetés
A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott csütörtökön a világbajnoki ezüstérmes horvát csapat vendégeként a spliti Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

A horvátok 2004 óta, három döntetlen és egy vereség után először győzték le a magyarokat, akik ebben a párharcban továbbra is nyeretlenek idegenben.
A magyarok az éllovastól elszenvedett vereséggel továbbra is harmadik helyen állnak, de megmaradt az esélyük az Eb-részvétel kiharcolására, mivel a második szlovákok a Wales elleni döntetlennel csak egypontos előnyre tudtak szert tenni.

Marco Rossi szövetségi kapitány rendkívül letörten értékelte a magyar labdarúgó-válogatott csütörtöki háromgólos vereségét a világbajnoki ezüstérmes horvát csapat vendégeként, elsősorban nem is az eredményt, hanem a mutatott játékot fájlalta a spliti Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

„Vitán felül sokkal jobb csapat a horvát, ezért ki lehet kapni 3-0-ra tőle, ez benne van a futballban, a szlovákok például 4-0-s vereséget szenvedtek tőlük szeptemberben. De nem így, nem ilyen formában! Ha ugyanolyan küzdelemben maradunk alul, mint Szlovákiával szemben, az nem gond, mert akkor az utolsó percig küzdöttünk” – fogalmazott csalódottan az olasz szakvezető, aki nem kívánt felelőst vagy bűnbakot keresni, mert nem egy, hanem sok játékos követett el nagyon komoly hibát.
Rossi arra nem tudott magyarázatot adni, mi okozhatta együttese dekoncentráltságát. Úgy vélte, nehéz lenne az atmoszférára fogni, mert futballistái játszottak már hasonló környezetben, ugyanakkor egyelőre maga is csak keresi a válaszokat, amelyeket muszáj lesz megtalálni, és nemcsak a vasárnapi, azeriek elleni találkozóra, hanem hosszú távon.
„Idejöttünk és úgy játszottunk, mint a nyulak. Öt-hat gyermeteg hibát követtek el a játékosok, ebből három gólt kaptunk. A sorozatos korai hibák pedig csak növelték a bizonytalanságot. Ez volt a legrosszabb meccsünk, amióta én vagyok a kapitány. Az ellenfél jobb, mint mi, de nem mindegy, hogy kapunk ki. Nem harcoltunk, nagyon messze voltunk a legjobbunktól” – kesergett Rossi, aki példaként a Kádár Tamás hibája után született első horvát gólt említette. „Luka Modric világsztár, kiválóan támadott le, de harminc méterről indult, bármilyen megoldást választhatott volna a védő…”
A tréner újságírói kérdésre annak sem tudott felhőtlenül örülni, hogy a csoport másik találkozóján a magyarok számára kedvező eredmény született azzal, hogy Wales 1-1-es döntetlent játszott Szlovákiában. Megfogalmazása szerint egy ilyen meccs után nehéz arra gondolni, hogy az utolsó játéknapon majd Walesben képes lesz nyerni a csapata, márpedig az elengedhetetlen lenne az Eb-részvételhez.
„Mindig a mentális felkészítés a legfontosabb” – jelentette ki az MTI kérdésére, hogy ilyen fájó kudarc után a fizikális vagy a pszichés felkészítés lesz-e a fontosabb az azeriek elleni, vasárnapi összecsapás előtt.
Úgy vélte, teljesen más attitűddel kell majd futballoznia a válogatottnak, de hozzátette, a helyzetet csak nehezíti Kleinheisler László kiállítása, mivel ezúttal három középpályásra nem számíthatott, de az eltiltással ez a szám négyre emelkedett.
„Szívem szerint összetörnék mindent a teremben csalódottságomban, de úrrá kell lennem a helyzeten. Jelenleg nem találom a szavakat. Holnap viszont új nap jön, amikor a csapattal közösen meg kell találnunk a megoldást ahhoz, hogy vasárnapig talpra álljunk” – mondta zárásként Rossi.
Gulácsi Péter, aki többek között egy büntető kivédésével a magyar csapat legjobbja volt, arról beszélt, hogy a hibák minimalizálását tartották fontosnak, ehhez képest három gólt rúgattak az ellenféllel.
„Az első félidőben nem nyújtottunk válogatott szintű teljesítményt. És itt nem csak a hibákra gondolok. Elfogadhatatlanul játszottunk” – mondta önkritikusan az RB Leipzig kapusa, aki többek között a dinamika hiányát és a bátortalanságot említette. „Nem nyertünk párharcokat, egyszerűen lenyomtak minket”.
A Bundesliga legjobb kapusának választott játékos szerint a sors fintora ugyanakkor, hogy vasárnap visszaszerezhetik a most elvesztett önbizalmat, egyúttal egy győzelemmel a második helyet is.
A magyar válogatott mostani vereségével továbbra is harmadik helyen áll a csoportjában, hátránya négy pont az éllovas horvátokkal és egy a második szlovákokkal szemben, az egy meccsel kevesebbet játszott walesieket pedig kettővel előzi meg. Vasárnap 18 órától a sereghajtó azerieket fogadja a Groupama Arénában, és mindenképpen nyernie kell, hogy megőrizze esélyét az Eb-részvételt jelentő első két hely megszerzésére.


Eb-selejtező, E csoport, 7. játéknap:
Horvátország-Magyarország 3-0 (3-0)
———————————–
Split, Poljud Stadion, 35 ezer néző, v.: Daniele Orsato (olasz)
gólszerzők: Modric (5.), Petkovic (24., 42.)
kiállítva: Kleinheisler (56.)
sárga lap: Vida (31.), Barisic (44.), illetve Kleinheisler (18., 56.), Lovrencsics (82.)

Hirdetés

Horvátország:
————-
Dominik Livakovic – Tin Jedvaj, Dejan Lovren, Domagoj Vida, Borna Barisic – Luka Modric (Mateo Kovacic, 67.), Marcelo Brozovic – Ante Rebic, Ivan Rakitic (Nikola Vlasic, 74.), Ivan Perisic (Josip Brekalo, 60.) – Bruno Petkovic

Magyarország:
————-
Gulácsi Péter – Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás (Lang Ádám, a szünetben), Willi Orbán, Korhut Mihály – Vida Máté, Kleinheisler László – Dzsudzsák Balázs (Nagy Dominik, 60.), Holman Dávid, Sallai Roland (Varga Roland, 77.) – Szalai Ádám

I. félidő:
———-
5. perc: Kádár utolsó emberként kényelmesen túl sokáig várt saját térfelének közepén, így Luka Modric belelépett a passzába, majd egyedül vezethette a labdát Gulácsira, a Real Madrid aranylabdása nem is hibázott, a kapu bal oldalába lőtt (1-0).
24. perc: Lovrencsics hibáját kihasználva Rebic viharzott el a bal szélen, beadását követően pedig Petkovic az ötösről sarkalt a kapuba (2-0).
42. perc: Perisic jobb oldali beadása után Kádár nem találta el a labdát, a meglepődött Petkovic pedig úgy kapott bele, hogy a játékszer az égbe perdült, majd a magyar kapu jobb alsó sarkába pattant (3-0).

II. félidő:
———–
54-56. perc: Kleinheisler felrúgta Rebicet a 16-os bal sarkánál. Perisic jobb sarokba tartó büntetőjét Gulácsi szögletre ütötte. Kleinheisler továbbra sem bírt magával, reklamálásért a játékvezetőtől megkapta a második sárga lapját, és vele együtt a pirosat is.

Igazi futballhangulat és telt ház fogadta a csapatokat a Poljud Stadionban, a horvát szurkolók piros-fehér kockákat jelenítettek meg az egyik hosszanti lelátón, míg a magyar drukkerek piros-fehér-zöld kartonokat emeltek magasba a nemzeti trikolort kirajzolva, a kerítésre pedig az alábbi szöveget függesztették ki: „három szín, mi éltet”.
A magyar csapatot viszont nem tüzelte fel az atmoszféra, az első pillanattól rendkívül bizonytalan volt a védelem, támadásra pedig nem is futotta az erőből. A horvátok már a harmadik percben veszélyes támadást vezettek a jobb szélen, a negyedikben pedig Gulácsinak már védenie kellett. Kádár kapitális hibája után viszont már a Leipzig kapusa sem tudott segíteni, Modric nem hibázta el az ajándékba kapott ziccert. A hazaiak rendkívül magabiztosan futballoztak, Marco Rossi tanítványai elvétve találkoztak a labdával, az együttes indiszponáltsága szinte folyamatosan tetten érhető volt. A vendégdrukkerek a reménytelennek tetsző játék ellenére nem vesztették lelkesedésüket, folyamatosan buzdították a csapatot, alkalmanként pedig a magyar és az európai szövetséget szidalmazták.
Amikor – legalább két szöglet erejéig – már úgy tűnt, hogy kicsit kiszabadul a szorításból a magyar együttes, akkor a következő támadásból a horvátok ismét betaláltak. A második gól után a horvátok alaposan visszavettek az amúgy sem öldöklő tempóból. Ezáltal ebben a periódusban néha sikerült megtartaniuk a labdát a magyaroknak, azonban helyzete így is csak a horvátoknak volt, Gulácsi bravúrja kellett ahhoz, hogy ne nőjön a különbség. A szünet előtt Kádár újabb hatalmas hibájából mégis növelte előnyét a hazai csapat.
A második játékrészben is folytatódott a macska-egér harc és a magyar játékosok hibasorozata is. Kleinheisler előbb összehozott egy büntetőt, majd Gulácsi hiába hárította Perisic 11-esét, az Osijek középpályása szövegelésért megkapta második sárga lapját, így mehetett az öltözőbe. A magyar csapat szerencséje az volt, hogy a horvátok a biztos vezetésük birtokában nem erőltették a játékot, legjobbjaikat elkezdte lecserélni Zlatko Dalic szövetségi kapitány. Marco Rossi együttesének erejéből így egy-egy erőtlen támadásra is futotta, melynek köszönhetően a 68. percben először Sallai révén volt egy kaput eltaláló lövése. Az unalomba fulladó utolsó húsz percben a közönség hullámzással szórakoztatta magát.
„Idejöttünk és úgy játszottunk, mint a nyulak. Öt-hat gyermeteg hibát követtek el a játékosok, ebből három gólt kaptunk. A sorozatos korai hibák pedig csak növelték a bizonytalanságot. Egyelőre nem tudok magyarázatot adni, miért történhetett” – értékelt Marco Rossi szövetségi kapitány, aki szerint irányítása alatt ez volt a válogatott legrosszabb mérkőzése.
„Nagyszerű mérkőzést játszottunk az elejétől. A második félidőre kicsit visszavettünk, de ez érthető, energiát kellett spórolni a következő meccsre. Nagyon fontos három pontot gyűjtöttünk be, mert már csak egy siker választ el minket az Eb-részvételtől, amelynek megszerzésére elsőként vasárnap nyílik lehetőség” – mondta a horvát szakvezető, Zlatko Dalic.

Hirdetés

Forrás:MTI

 

Labdarúgás-Eb-selejtező-Horvátország
Horvát-magyar – Sima vereség a vb-ezüstérmestől

Gergelics József, az MTI különtudósítója jelenti:
Split, 2019. október 10., csütörtök (MTI) – A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott csütörtökön a világbajnoki ezüstérmes horvát csapat vendégeként a spliti Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

Hirdetés
Hirdetés

Az aranylabdás Luka Modric már az 5. percben vezetést szerzett a hazaiaknak, akik Bruno Petkovic duplájával már a szünetig háromgólos előnyre tettek szert. A folytatásban kihagyott büntetőig és lesgólig jutottak a hazaiak, de sikerüket nem fenyegette veszély.
A horvátok 2004 óta, három döntetlen és egy vereség után először győzték le a magyarokat, akik ebben a párharcban továbbra is nyeretlenek idegenben.
A magyarok az éllovastól elszenvedett vereséggel továbbra is harmadik helyen állnak, de megmaradt az esélyük az Eb-részvétel kiharcolására, mivel a második szlovákok a Wales elleni döntetlennel csak egypontos előnyre tudtak szert tenni.
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese vasárnap 18 órától a sereghajtó Azerbajdzsánt fogadja a Groupama Arénában, s mindenképpen nyernie kell, hogy esélye maradjon az első két hely megszerzésére.

Eb-selejtező, E csoport, 7. játéknap:
Horvátország-Magyarország 3-0 (3-0)
———————————–
Split, Poljud Stadion, 35 ezer néző, v.: Daniele Orsato (olasz)
gólszerzők: Modric (5.), Petkovic (24., 42.)
kiállítva: Kleinheisler (56.)
sárga lap: Vida (31.), Barisic (44.), illetve Kleinheisler (18., 56.), Lovrencsics (82.)

Horvátország:
————-
Dominik Livakovic – Tin Jedvaj, Dejan Lovren, Domagoj Vida, Borna Barisic – Luka Modric (Mateo Kovacic, 67.), Marcelo Brozovic – Ante Rebic, Ivan Rakitic (Nikola Vlasic, 74.), Ivan Perisic (Josip Brekalo, 60.) – Bruno Petkovic

Magyarország:
————-
Gulácsi Péter – Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás (Lang Ádám, a szünetben), Willi Orbán, Korhut Mihály – Vida Máté, Kleinheisler László – Dzsudzsák Balázs (Nagy Dominik, 60.), Holman Dávid, Sallai Roland (Varga Roland, 77.) – Szalai Ádám

I. félidő:
———-
5. perc: Kádár utolsó emberként kényelmesen túl sokáig várt saját térfelének közepén, így Luka Modric belelépett a passzába, majd egyedül vezethette a labdát Gulácsira, a Real Madrid aranylabdása nem is hibázott, a kapu bal oldalába lőtt (1-0).
24. perc: Lovrencsics hibáját kihasználva Rebic viharzott el a bal szélen, beadását követően pedig Petkovic az ötösről sarkalt a kapuba (2-0).
42. perc: Perisic jobb oldali beadása után Kádár nem találta el a labdát, a meglepődött Petkovic pedig úgy kapott bele, hogy a játékszer az égbe perdült, majd a magyar kapu jobb alsó sarkába pattant (3-0).

II. félidő:
———–
54-56. perc: Kleinheisler felrúgta Rebicet a 16-os bal sarkánál. Perisic jobb sarokba tartó büntetőjét Gulácsi szögletre ütötte. Kleinheisler továbbra sem bírt magával, reklamálásért a játékvezetőtől megkapta a második sárga lapját, és vele együtt a pirosat is.

Igazi futballhangulat és telt ház fogadta a csapatokat a Poljud Stadionban, a horvát szurkolók piros-fehér kockákat jelenítettek meg az egyik hosszanti lelátón, míg a magyar drukkerek piros-fehér-zöld kartonokat emeltek magasba a nemzeti trikolort kirajzolva, a kerítésre pedig az alábbi szöveget függesztették ki: „három szín, mi éltet”.
A magyar csapatot viszont nem tüzelte fel az atmoszféra, az első pillanattól rendkívül bizonytalan volt a védelem, támadásra pedig nem is futotta az erőből. A horvátok már a harmadik percben veszélyes támadást vezettek a jobb szélen, a negyedikben pedig Gulácsinak már védenie kellett. Kádár kapitális hibája után viszont már a Leipzig kapusa sem tudott segíteni, Modric nem hibázta el az ajándékba kapott ziccert. A hazaiak rendkívül magabiztosan futballoztak, Marco Rossi tanítványai elvétve találkoztak a labdával, az együttes indiszponáltsága szinte folyamatosan tetten érhető volt. A vendégdrukkerek a reménytelennek tetsző játék ellenére nem vesztették lelkesedésüket, folyamatosan buzdították a csapatot, alkalmanként pedig a magyar és az európai szövetséget szidalmazták.
Amikor – legalább két szöglet erejéig – már úgy tűnt, hogy kicsit kiszabadul a szorításból a magyar együttes, akkor a következő támadásból a horvátok ismét betaláltak. A második gól után a horvátok alaposan visszavettek az amúgy sem öldöklő tempóból. Ezáltal ebben a periódusban néha sikerült megtartaniuk a labdát a magyaroknak, azonban helyzete így is csak a horvátoknak volt, Gulácsi bravúrja kellett ahhoz, hogy ne nőjön a különbség. A szünet előtt Kádár újabb hatalmas hibájából mégis növelte előnyét a hazai csapat.
A második játékrészben is folytatódott a macska-egér harc és a magyar játékosok hibasorozata is. Kleinheisler előbb összehozott egy büntetőt, majd Gulácsi hiába hárította Perisic 11-esét, az Osijek középpályása szövegelésért megkapta második sárga lapját, így mehetett az öltözőbe. A magyar csapat szerencséje az volt, hogy a horvátok a biztos vezetésük birtokában nem erőltették a játékot, legjobbjaikat elkezdte lecserélni Zlatko Dalic szövetségi kapitány. Marco Rossi együttesének erejéből így egy-egy erőtlen támadásra is futotta, melynek köszönhetően a 68. percben először Sallai révén volt egy kaput eltaláló lövése. Az unalomba fulladó utolsó húsz percben a közönség hullámzással szórakoztatta magát.

Hirdetés
loading...
Exit mobile version