Site icon Mai Világ

Hosszú időre bezárja kapuit Magyarország egyik legszebb temploma

Hirdetés

Építészi és restaurálási munkálatok miatt bezár a jáki Szent György-templom augusztus 3-án.

A templom 2022. március 31-ig tart majd zárva, csak ezt követően lehet majd látogatni – írja az Infostart.

A felújítási munkálatok kétmilliárd forintos kormányzati támogatással indultak meg. Létrehoznak egy látogatóközpontot is, amely a Ják nemzetséget ismerteti meg az érdeklődőkkel, illetve a település történelmét és az egykori apátsági kolostor életét is.

A támogatásokból nem csak a felújítást tudják finanszírozni, hanem folytatódhatnak a 2000-es években megszakadt régészeti feltárások is, amelyek nem csak a templom és az egykori kolostor környékét érintik, hanem a templom belsejét is.

A régészeti feltárások alatt fényt derítettek néhány érdekes dologra az épületegyüttes kevésbé ismert korszakaiból: így például a török hódoltság idejéből, s az akkori szerzetesi életről is kiderült pár érdekes dolog.

Hirdetés

Az egyházmegye egy korábbi tájékoztatása szerint befejeződtek a tervezési munkák, amelyek a templom és a kápolna építészeti felújításához szükségesek, calamint az úgynevezett apáti házhoz csatolandó új kilátótér létrehozásához szükséges előkészületekkel is végeztek.

Az új kilátótér fogadja majd be a templom nyugati kapujának és szentélyének eredeti szobrait, ugyanis tovább már nem lehetséges megőrizni a régi faragványokat, mert romlásnak indultak, így évek óta másolattal helyettesítik őket.

A Szent György-templom déli, majd északi mellékhajójának feltárása már az idei év elején megkezdődött, ezután következik a falfelületek és tagozatok tisztítása, majd a sérülések javítása a szükséges mértékben, továbbá a festett felületek konzerválása, restaurálása.

Az épülethez tartozó Szent Jakab-kápolna tetőszerkezetét is felújítják az oltárral és faliképekkel együtt.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version