Site icon Mai Világ

Irán készen áll a harmadik világháborúra – döbbenetes felvétel látott napvilágot

Hirdetés

Donald Trump amerikai elnök csapássorozattal fenyegette meg Iránt vasárnap a Twitteren, ha Kászim Szulejmáni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz különleges alakulatának meggyilkolásáért bosszúból támadásokat indítana amerikaiak vagy amerikai érdekeltségek ellen.

Irán és Amerika szembenállása háborút fog eredményezni.

Erre pedig Irán már gőzerővel készül is. Legalábbis ennek lehet betudni, hogy érkeztek olyan információk, amik a háború jövőbeli borzalmait festik fel a világ előtt.

Irán már az amerikai katonák tömegsírját is kiásatta a hírek szerint a saját hadseregével.

Az erről szóló videók és képek persze nem innen származnak, hanem jóval korábbról. Irán ugyanis több ízben “játszotta már el” ezt a múltban.

Hirdetés

Egyfajta pszichológiai hadviselésként, mint valami fenyegetés, vagy elrettentés.

Nemrégiben súlyosbodott a helyzet, ugyanis az USA egy titkos kiberháborút indított Irán ellen, melyre feltehetően maga Trump adhatott szintén titokban parancsot.

Egyre több a különféle összecsapás és a marakodás. Nyilvánvaló, hogy a színfalak mögött az USA Irán kőolaj készleteire pályázik. Ezt pedig provokációval akarja kikényszeríteni, ráadásul ehhez egy háború kirobbantása sem drága nekik.

Azóta a Fehér házat az iráni elnök korábban még 2019-ben retardált szellemiségűnek nevezte, Trump pedig Irán teljes elpusztításával fenyegetett. Elég egyetlen rossz lépés, vagy szándékos provokáció bármelyik fél részéről, és visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak meg.

Ezt Trump tudja, aki valójában eleve érdekelt abban, hogy kirobbanjon egy nyíltabb háború is,e z ugyanis minden országot egyfajta állásfoglalásra kényszeríthet majd, legalábbis a térség hatalmait mindenképpen.

Hirdetés

Ezzel pedig végre begyújthatják a harmadik világháború gyújtózsinórját…

Trump a háttérhatalmi elit egy bábja, egy eszköz arra, hogy újra “háborút csináljanak” a világban, és megint helyezkedni lehessen majd a világ romjai felett.

Ily módon pedig elemi érdekek állnak amögött, hogy a világ egyes részeit amerikai fennhatóság alá hajtsák, és a nagyhatalmak, mint amilyen Kína, vagy Oroszország, szintén bevonódjanak a Közel-Kelet nagy háborújába.

A videót ide kattintva tekintheti meg

 

Hirdetés
Hirdetés

 

Hirdetés
loading...
Exit mobile version