Site icon Mai Világ

Itt a kormány újabb nagyszerű programja

Hirdetés

Lázár Ervin program néven az általános iskolások kulturális eseményeken való részvételét, Sportlétesítmények a kultúra szolgálatában címmel pedig nagyprodukciók létrehozását támogatja a kormány, amely a vallásos alkotóközösségek, zenei együttesek és zenészek hosszú távú működését segítő források biztosításáról is határozatot hozott.

A Magyar Közlöny hétfői számában közzétett kormányhatározat hangsúlyozza: „az ezeréves magyar kultúra a jelen állampolgárainak és a jövő nemzedékeinek művelődése, önkifejezése és nemzeti identitása, valamint Magyarország kulturális fennmaradása szempontjából fundamentális jelentőségű érték, ennél fogva kiteljesítése az állam kiemelt felelőssége”.
Ehhez a kultúrstratégiai célhoz kapcsolódóan a kormány létrehozza a Lázár Ervin programot, amely szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden, az 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák részére tanévenként egyszeri alkalommal ingyenesen biztosítja a színházi, tánc- és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyeinek látogatását.
A Lázár Ervin program idei megvalósításához hatmilliárd forintot, 2020-tól beépülő jelleggel 5,5 milliárd forintot biztosít a határozat.
A hazai sportlétesítmények és a nemzeti kultúra összekapcsolása, ezáltal a magyar történelmi és irodalmi örökséget bemutató nagyprodukciók létrehozása érdekében indul el a Sportlétesítmények a kultúra szolgálatában program, amelyre ebben az évben négymilliárd forint áll rendelkezésre. A program megvalósítására a kormány 2020-tól beépülő jelleggel 1,6 milliárd forintot rendel.
 Külön kormányhatározat szól a vallásos alkotóközösségek, zenei együttesek és zenészek hosszú távú működését segítő források biztosításáról, amelyek célja a Kárpát-medencei vallási hagyományok megőrzése és élővé tétele. A vallásos könnyűzene alkotói kiteljesedését elősegítő rendszerek kialakítását és fenntartását ettől az esztendőtől évi 905 millió forint kormányzati támogatás szolgálja. A vallásos könnyűzene társadalmi kiteljesedését elősegítő rendszerek kialakítására és fenntartására a kormány idén legfeljebb 800 millió forintot biztost. Erre a célra 2020-ban egyszeri jelleggel legfeljebb 755 millió forintot, beépülő jelleggel pedig 5 millió forintot, majd 2021-ben beépülő jelleggel 40 millió forintot rendel a kormányhatározat.

Forrás: MTI

 

 

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version