Site icon Mai Világ

Itt a vége: már Gyurcsány is leírta Gergőkét

Hirdetés

Gyurcsány Ferenc sem hisz már Karácsony győzelmében.

Ezt a volt miniszterelnök hangosan ki is jelentette, szerinte a tönkrement és eladósodott Zugló polgármesterének még a támogatása is eltűnt!

A Fidelitas tájékoztató kampányt indít, mert szeretné, ha minden budapesti megtudná, hogy Karácsony Gergelyt szövetségesei és más ellenzéki szereplők is alkalmatlannak találják a főpolgármesteri posztra – jelentette be Böröcz László, a Fidelitas elnöke.

Elmondása szerint Karácsony Gergely alkalmatlanságát már az ellenzék is látja, hiszen Gyurcsány Ferenc hetekkel ezelőtt megmondta, hogy a főpolgármester-jelölt mögül „elment a támogatás”, illetve, hogy nem hisz Karácsony Gergely győzelmében. Éppen ezért Gyurcsány ezen mondatairól telefonos kampányt indítanak.

A Gergő mögül elment a támogatás az utóbbi hónapokban, ez nem jó. Nem hiszünk abban, hogy győzni fog – nyilatkozta Gyurcsány az ATV-ben Karácsony Gergelyről.

Hirdetés

Folytatják továbbá a közterületi kampányt is, amelynek során bemutatják, mit mondtak Karácsony Gergely alkalmatlanságáról ellenzéki szereplők. Ennek keretében egy ledfallal ellátott kisteherautó járja majd Budapestet a következő napokban, egy olyan videót vetítve, amelyen Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt beszél Karácsony Gergelyről.

Karácsony Gergely hazudik. Hazudik, hazudik és hazudik. Onnan lehet tudni, hogy Karácsony Gergely hazudik, hogy mozog a szája – mondta Puzsér Róbert Karácsonyról.

Böröcz László közölte, a következő néhány napban szeretnék minél több helyre elvinni ezeket a megszólalásokat, hogy minél több budapesti választópolgár megismerhesse őket.

Forrás: lokál

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version