Site icon Mai Világ

Jobbik-megszűnés – reagált az ÁSZ

Hirdetés

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) péntek délután kiadott közleményében nyomásgyakorlásnak értékelte Sneider Tamás jobbikos elnök bejelentését, mely szerint az ÁSZ-büntetés miatt rendkívüli kongresszuson tárgyalnak a párt esetleges megszűnéséről – írja a napi.hu

Csütörtökön közzétett jelentésében az ÁSZ 136 millió forintra büntette a Jobbikot, és ugyanennyivel csökkentette a pártnak járó állami támogatást is. Sneider Tamás pénteken bejelentette, rendkívüli kongresszust hív össze, aminek egyik napirendi pontja a párt esetleges megszűnése. Állítása szerint az eddig mintegy egymilliárd forintnyi szankció behajtása ellehetetleníti érdemi részvételüket az európai parlamenti választási kampányban.

Az Állami Számvevőszék erre az MTI OS-en reagált.

Közleményük szerint „megdöbbenéssel tapasztalták, hogy a Jobbik elnöke – aki nem mellékesen az Országgyűlés alelnöke -, valamint a párt parlamenti frakciója politikai nyomásgyakorlással próbálja befolyásolni az Országgyűlés független pénzügyi-gazdasági ellenőrző szervének, törvényi előírások alapján végzett ellenőrzési tevékenységét.” Az ÁSZ javasolja Sneider Tamásnak, hogy az Állami Számvevőszék rágalmazása, valamint a közvélemény folyamatos félrevezetése helyett, vállalja a felelősséget az ÁSZ által megállapított, teljesen nyilvánvaló szabálytalanságokért.

Mint írják, a 2018. évi országgyűlés választás kampánypénzeinek ellenőrzése során feltárták, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom tiltott támogatást használt fel kampánya finanszírozására. A Jobbik elnöke az ÁSZ jelentéstervezetére megküldött észrevételében sem tudta megalapozottan cáfolni az ÁSZ tényeken alapuló megállapításait – írja az ÁSZ.

Hirdetés

https://maivilag.com/2019/02/nagy-a-baj-rendkivuli-kongresszust-hivott-ossze-a-jobbik-elnoke/

Hirdetés
loading...
Exit mobile version