Site icon Mai Világ

Joe Biden vészjósló ígéretet tett

Hirdetés

Folytatódik az üzengetés az oroszok és Amerika közt az ukrán téma miatt.

Joe Biden amerikai elnök vasárnap éjjel telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akinek ígéretet tett arra, hogy az Egyesült Államok „határozott választ ad”, ha Oroszország megtámadja Ukrajnát – számoltak be hétfőn ukrán hírportálok a Fehér Ház sajtószolgálatára hivatkozva.

A közlemény szerint mindkét államfő kifejezte, hogy támogatja azokat a diplomáciai erőfeszítéseket, amelyeket kétoldalú párbeszéd útján a jövő héten készülnek megtenni Oroszországgal. A tervek szerint január 10-én kezdődnek tárgyalások az Egyesült Államok és Oroszország között az Ukrajna körül kialakult feszültségről. Moszkva és a NATO képviselői várhatóan január 12-én találkoznak, Oroszország az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) pedig január 13-án folytatnak tárgyalásokat.

Biden kiemelte, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei elkötelezettek azon elv mellett, amely szerint partnereikről azok bevonása nélkül semmiben nem egyeznek meg másokkal. Korábban Washington már értésére adta Moszkvának, hogy Ukrajna NATO-csatlakozásáról csakis a NATO-tagállamok és Ukrajna dönthetnek.

Az amerikai elnök megerősítette, hogy az Egyesült Államok támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását továbbá a Donyec-medencei fegyveres konfliktusnak a minszki és a normandiai megállapodások szerinti rendezését.

Hirdetés

Zelenszkij a Twitteren közzétett üzenetében azt emelte ki, hogy az Egyesült Államok elnökével folytatta első diplomáciai megbeszélését ebben az évben, ami – szavai szerint – a két ország közötti kapcsolatok „különleges természetéről” tanúskodik. Mint írta, megvitatták azokat a közös intézkedéseket, amelyeket az európai béke megőrzése és a további eszkaláció elkerülése érdekében tesznek, továbbá eszmét cseréltek az ukrajnai reformokról, beleértve Kijevnek az oligarchák befolyásának visszaszorítására tett lépéseit.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy december 30-án Biden Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott telefonos megbeszélést. Biden figyelmeztette Putyint, hogy az Egyesült Államok újabb büntetőintézkedésekkel sújthatja Oroszországot, ha Moszkva további katonai lépéseket tesz Ukrajnával szemben. Putyin szerint viszont egy ilyen amerikai intézkedés nyomán teljesen megszakadhatnak a kapcsolatok a két ország között.

Az utóbbi időben a Nyugat és Oroszország viszonya meglehetősen feszültté vált. Vlagyimir Putyin orosz elnök jogilag rögzített garanciákat követelt, amelyek kizárják a NATO további bővítését keleti irányba és fegyverek telepítését Ukrajnába, mert mindez szerinte veszélyezteti Oroszország biztonságát. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és az észak-atlanti szövetség több tagállamának vezetői visszautasították Moszkva e követelését.

Forrás: privátbankár

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version