Egy civil szervezet képviselője szerint az Afganisztánt vezető tálibok és az USA vezetése képes lenne elhárítani az afgán társadalmat fenyegető éhezést és pusztulást, ám egyik fél sem teszi meg, amit megtehetne. Egy névtelen dúsgazdag afgán és egy texasi üzletember ötlete segíthet egy kevés emberen.
Alegújabb afganisztáni történet kivételesen nem arról szól, hogyan fokozódnak az afgán társadalom szenvedései a tálibok uralma alatt, hanem arról, hogy egy igencsak szokatlan megoldás ötletével hogyan segített valaki legalább az emberek egy részén – derül ki a Bloomberg tudósításából. A történet egy telefonhívással kezdődött, amelyben egy névtelen texasi üzletember Afganisztán egyik leggazdagabb emberének közvetítőjeként (aki szintén névtelenségbe burkolózik) az ENSZ egyik ügynökségéhez fordult egy ötlettel.
Segítene összehozni egy „raktárat”, amelyben afgán valutát, afgánit tárolnának, abból a célból, hogy itt váltsák dollárra, ami a nemzetközi humanitárius segélyszervezetektől érkezne. Az ügyletekben két olyan fél venne részt, amelyek igényei egymás tükörképei. Afgán oldalon azok a vállalatok vannak, amelyek szügyig vannak készpénzzel, mert a tálibok vezette országban nem működik a bankrendszer, és ha működne, akkor se bízná rá a pénzét senki az ottani pénzintézetekre. Nekik dollár kellene, hogy ki tudják fizetni a működésükhöz szükséges importot. A másik oldalon a segélyszervezeteknek afgánira van szükségük, mert ezzel fizetnének helyi alkalmazottaknak és ebben adhatnának pénzügyi a segélyeket a rászorulóknak.
Egy egy cowboy módszer a pénzkezelésre, de nincs más lehetőség – mondja Greame Smith, a konfliktuskezelésre létrejött International Crisis Group vezető tanácsadója. Smith 2005 óta dolgozik Afganisztánban korábban felvázolt egy csokorra valót a pénzügyi válság megoldási lehetőségeiből, ám végül az említett texasi üzletemberrel tudta felvenni a kapcsolatot. A 20 éves megszállás eredményeként a 9,4 milliárdnyi dollár afgán valutatartalékot a washingtoni kormány kezeli, amely nem akarja átadni a pénzt az afgánoknak. Emellett az IMF-ben, a Világbankban és más nemzetközi pénzügyi szervezetekben is beveti befolyását, hogy a tálibok ne jussanak forrásokhoz, amelyeket minden bizonnyal zsebre tennének ahelyett, hogy az afgán társadalom gondjainak megoldására fordítanának.
Így nincs dollár az országban, amiből üzemanyagot, élelmiszert, berendezéseket vásárolhatnának, miközben közelednek a fagypont alatti hőmérsékletű napok. Szükség van közvetítőkre, akik az előbbihez hasonló megoldásokkal próbálnak segíteni, ám ha ez be is válik, nem kínál megoldást a társadalom egészének csak azoknak, akikre van elég pénzük a segélyszervezeteknek. A Világbank várhatóan 500 millió dollárt fog adni az éhezés késleltetésére, ám várakozások szerint ez csupán az egészségügyi szektornak adhat némi haladékot a túlélésre.
William Byrd fejlesztéssel foglalkozó közgazdász egy sor javaslatot fogalmazott meg a krízis enyhítésére kezdve az országgal szemben érvényben lévő gazdasági szankciók enyhítésétől bizonyos árucikkek, elsősorban az élelmiszerek esetén egészen a közvetlen ellátást finanszírozó alapok létrehozásáig, amelyek a valutatartalékra támaszkodhatnának. Smith szerint azonban az amerikai tisztviselők, akik döntenek az ügyben karrierjük nagy részét a tálibok ellen folytatott harcban élték, és eszük ágában sincs segíteni a kaotikus augusztusi amerikai kivonulás után hatalomra került tálib kormányt.
Civil emberjogi szervezetek képviselői, köztük Shaharzad Akbar, aki jelenleg emigrációban él, régóta figyelmeztetnek az afgán társadalom összeomlására. Akbar szerint a katasztrofális gazdasági helyzet oka nem az, hogy ne lehetne megoldani a problémákat, hanem az, hogy akik léphetnének ez ügyben, nem teszik. A tálibok tudják, hogy mit kéne tenniük ahhoz, hogy külföldi devizához jussanak, ám inkább hagyják éhezni az embereket, minthogy engednék a lányokat tanulni. Az amerikai oldalon csak remélni lehet, hogy van még aki emlékszik Szomália 2010-es példájára, amikor a civilek hiába figyelmeztettek arra, hogy az amerikai gazdasági szankciók éhínséghez fognak vezetni.
Sajnálatos módon az amerikai-afgán kapcsolatok oly mértékben széttartók, hogy a hivatalos intézményes válságkezelési intézkedésekre nincs esély. Csak az olyan partizánakciók hozhatnak némi enyhülést, mint a texasi üzletember említett bankhelyettesítő megoldása. Ez azonban nagyon kevés egy olyan országnak, amely csúszik lefelé a szakadék peremén.
Forrás: napi.h