Magyar Péter az országjárása szolnoki állomásán bejelentette, hogy a Tisza programjának megfelelően 2027. január elsejétől bevezetik a vagyonadót. A kormány az eredetileg vállaltaknál szigorúbb feltételeket szab: egy bizonyos összeghatár, például 500 milliárd forintos vagyon felett az adó mértéke az 1 százalékot is meghaladhatja. A miniszterelnök a KATA adózás lehetőségének széleskörű kiterjesztéséről is beszélt, egyúttal belengette, hogy a katások nyugdíjjogosultságának rendezése céljából némileg emelkedhet az adó havi összege.
A Tisza a maga 220 oldalas tervét és vállalását hajtja végre, ebben szerepel a vagyonadó is, méghozzá részletesen – idézte fel Magyar Péter miniszterelnök az országjárása szolnoki állomásán. A részletes bejelentés a pénzügyminiszter feladata lesz, de Magyar annyit elárult, hogy a Tisza egyik legfontosabb és legtámogatottabb vállalásaként 2027. január elsejétől bevezetik vagyonadót.
Azt is hozzátette: szigorúbb feltételek mellett fogjuk bevezetni, mint azt vállaltuk. Lehet, hogy egy bizonyos összeghatár, például 500 milliárd forintos vagyon fölött nem is 1% lesz a befizetendő vagyonadó, hanem több – fogalmazott.
A vagyonadóról szóló jogszabálytervezet néhány héten belül társadalmi egyeztetésre kerülhet, ezt követően várják a szakmai szervezetek észrevételét – ezt kedden Kövesdy Attila, a Pénzügyminisztérium adópolitikáért felelős államtitkára mondta a Magyar gazdaság 2030 – Versenyképesség beindítva című konferencián.
Az államtitkár ismertette: a kormány egymilliárd forint értékhatár felett 1 százalékos vagyonadót vezetne be. Ez nem egyszeri adó lesz, és a lehető legszélesebb körű vagyonelemekre terjed majd ki, így céges részesedésekre, ingatlanokra és ingóságokra, valamint hazai és külföldi vagyonelemekre is. Jelezte: az ingatlanok és a vállalkozások értékének meghatározása összetett feladat, ezért a jogszabály részletes értékelési szabályokat tartalmaz majd.
Sokféle ingatlan és vállalkozás létezik, ezért megfelelő értékelési módszereket kell kialakítani – tette hozzá.
Az államtitkár szerint a széles adóalap kialakítását az indokolja, hogy ha egyes eszközosztályokat kivonnának az adó hatálya alól, akkor a vagyon ezekbe áramolna. A szabályozás kialakításánál ugyanakkor figyelembe veszik a kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi egyezményeket.
Magyar Péter Szolnokon a KATA adózásról is beszélt: terveik szerint a katás vállalkozók nem kizárólag magánszemélyeknek, hanem cégeknek is számlázhatnának, és nemcsak főállású, hanem a korábbiakhoz hasonlóan mellékállású KATA is újra létrejöhet. Ettől szerinte akár százezres nagyságrendben térhetnének át vállalkozások a katázásra. Magyar Péter szerint a katások nyugdíjjogosultságai is rendezendők, ebből a célból napirendre kerülhet a KATA havi összegének megemelése is, miközben az éves bevételi összeghatárt is némileg emelhetik.

