A Hamász közölte, hogy politikai vezetője, Iszmail Haníje meghalt „a teheráni tartózkodási helye ellen végrehajtott alattomos cionista rajtaütésben”. Az iráni külügyminisztérium szóvivője szerint a meggyilkolt Hamász-vezető „vére soha nem fog kárba veszni”.
Mindez nem sokkal azután történt, hogy három ember, köztük két gyermek meghalt és 74 megsebesült Bejrútban, amelynek külvárosára az izraeli hadsereg „célzott merényletnek” nevezett támadást mért. A Hezbollah egyik parancsnokát akarták likvidálni.
A közel-keleti hírcsatornák, többek között az al-Dzsazíra beszámolói szerint Haníje azért érkezett az iráni fővárosba, hogy részt vegyen az új elnök, Maszúd Pezeskián beiktatásán.
Benjámín Netanjáhú hivatala utasította az izraeli kabinet minisztereit, hogy ne nyilatkozzanak a sajtónak, és tartsák meg maguknak a véleményüket. Amiháj Elijáhu szélsőjobboldali örökségvédelmi miniszter azonban posztolt egyet az X-en. Azt írta:
„Ez a helyes módja annak, hogy megtisztítsuk a világot ettől a mocsoktól. Nincs több képzeletbeli béke/megadási megállapodás. Nincs több kegyelem. Az a vaskéz, amely lecsap rájuk, békét és egy kis vigaszt hoz, és megerősíti a képességünket, hogy békében éljünk azokkal, akik békére vágynak. Haníje halála egy kicsit jobbá teszi a világot.”
Szeretnénk felhívni a figyelmet néhány további nyilatkozatra is. Szami Abu Zuhri, a Hamász egyik magas rangú tisztviselője arra figyelmeztetett:
„A Hamász egy fogalom és egy intézmény, nem pedig személyek közössége. A Hamász az áldozatoktól függetlenül megy tovább az útján, és bízunk a győzelemben”. A szervezet azt ígérte, keményen megbosszulja Hánije meggyilkolását.
Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke közleményt adott ki, amelyben határozottan elítéli a támadást, gyáva tettnek és veszélyes fejleménynek nevezve azt. Egyúttal felszólította a palesztinokat, hogy egyesüljenek, legyenek türelmesek és állhatatosak az izraeli megszállással szemben.
Muhammad al-Hindi, az Iszlám Dzsihád főtitkárhelyettese közölte:
„Ez a merénylet nemcsak a palesztin ellenállás és különösen a Hamász ellen irányul, hanem Irán ellen is. Izrael az összeomlás szélén áll, és reakciói zavarodottságot és tehetetlenséget tükröznek; azt, hogy egyetlen célját sem tudja elérni. Izrael történelme során először néz szembe ilyen ellenállással.”
Mohszen Rezaei, az iráni Expedíciós Tanács tagja és a Forradalmi Gárda volt főparancsnoka szerint Izrael „nagy árat fog fizetni” a merényletért, amit Mihail Bogdanov, Oroszország külügyminiszter-helyettese „egy teljesen elfogadhatatlan politikai gyilkosságnak” nevezett. Úgy véli, a támadás „a feszültségek további fokozódásához fog vezetni”.
Törökország külügyminisztériumának közleményében pedig az áll, hogy ”Ennek a támadásnak is az a célja, hogy a gázai háborút az egész térségre kiterjessze. Ha a nemzetközi közösség nem tesz lépéseket Izrael megállítására, a térségünk sokkal nagyobb konfliktusokkal fog szembenézni… Részvétünket fejezzük ki a palesztin népnek, amely mártírok százezreit áldozta fel, mint például Haníje, hogy békében élhessen saját hazájában, saját államának területén”.
Hozzá kell tenni, az arab vezetők is egymás után ítélik el az izraeli akciót, amit az IDF, a cionista állam hadserege továbbra sem kommentált.
A helyzet tehát az, hogy a Netanjáhú-kormánynak nem egészen egy év alatt sikerült egy táborba terelnie az iszlám világ korábban széthúzó, megosztott szereplőit. Lassan összekovácsolja a Hamászt a Palesztin Hatósággal, amelyet korábban azzal vádoltak, hogy Tel-Aviv érdekei szerint cselekszik.
Magára haragította az oroszokat, Kínát, miközben az erőszakosságával elidegenítette a nyugati támogatóit. Még Donald Trump is azt mondta Netanjáhúnak a találkozójuk során, hogy ha novemberben megválasztják, a közel-keleti konfliktus gyors befejezésére fog törekedni, mivel Izrael „elvesztette a PR háborút”. Tehát a magyar kormányon kívül lényegében nem nagyon maradt, aki feltételek és kritika nélkül támogatná a cionista államot.
És van itt még valami, amit érdemes észben tartani: Haníje egy menekülttáborban született, olyan szülők gyermekeként, akiket a zsidók elűztek a földjükről, amikor megalapították a saját államukat. Semmi különleges nem volt a fickóban – egy ember a milliók közül. Vagy, ha megfordítjuk: milliószámra éltek és élnek potenciális Haníjék a palesztinok között.
Szóval, nincs igaza az izraeli miniszternek. A halála semmivel sem tette jobb hellyé a világot. Pont annyit értek el vele mintha a hidra egyik fejét levágták volna: három másik nő majd helyette. Egy hithű muszlim számára ugyanis a halál semmi, a mártíromság viszont biztos út a paradicsomba. Tehát a zsidók tűzzel és vassal harcolnak a hit ellen.
Éppen ezért fegyveresen ezt a közel 80 éve tartó háborút csak úgy lehetne lezárni, ha az összes muszlimot és palesztint kiirtanák, ami elképzelhetetlen, kivihetetlen. Azaz Izrael egy megnyerhetetlen háborút folytat, amit katonai szempontból – jelen állás szerint – elveszíteni sem tud. Így marad a végnélküli öldöklés.
A geopolitikai átrendeződés, az új szövetségek miatt azonban hamar eljöhet az a pont, amikor szemben találja magát a Közel-Kelet muszlim államainak egyesült erejével. Akkor mit fog tenni? Ledobja az atombombát Teheránra, Isztambulra, Damaszkuszra, Bagdadra?
Megteheti, ám azzal örökre elszigeteli magát a világban. A túlélők, a muszlimok pedig közben gyerekeket szülnek, és felnevelnek majd egy újabb generációt, amely folytatja a harcot.
Ennek így nem sok értelme van.
bekezdesek.hu