Site icon Mai Világ

Kiderült, ki lehet Andy Vajna utódja

Hirdetés

Konkrétan senki!

A kormány feladata arról dönteni, hogy Andy Vajna halála után kinevez-e új filmügyi biztost – mondta Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója.

„Mivel a kormánybiztos a Miniszterelnökséghez tartozott, ezért velük volt erről egyeztetés, kikérték a véleményemet, de akkor is elmondtam, hogy ez nem az én döntésem lesz. Ha olyan szakembert találnak, aki napi 12-14 órát dolgozik, felkészült szakmailag, és segíteni tudja azt a munkát, amit az egész filmszakma végez Magyarországon, akkor azzal együtt fogok tudni működni. A döntés mégis az lett, hogy nem lesz kormánybiztos– mondta Havas Ágnes.

Korábban a Filmalap vezérigazgatója a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságába tagnak kérte fel Divinyi Réka forgatókönyvírót, Fekete Ibolya rendezőt, valamint helyettes tagnak Zágoni Bálint dokumentumfilm rendezőt, forgatókönyvírót, filmtörténészt, a kolozsvári Filmtett Egyesület vezetőjét.

A változtatást Andy Vajna filmipari kormánybiztos halála, valamint Hegedűs Bálint forgatókönyvíró és Medveczky Balázs televíziós szakember helyettes tag lemondása indokolta.

Hirdetés

Forrás: infóstart

 

 

Hirdetés
loading...
Exit mobile version