Site icon Mai Világ

Kiderült miért néz ki olyan rosszul Gyurcsány

Hirdetés

Gyurcsány Ferencen látszik, most fizikai jelei is vannak, hogy felfogta: Soros Gyuri bácsi már nem az ő háta mögött van – jelentette ki Az Igazság órájában, az Alapjogokért Központ (AK) és a Hír FM közös műsorában Pindroch Tamás, az AK vezető elemzője. Hiába tekert, hiába lobbizott Brüsszelben a Magyarországnak járó pénzek megvonásáért, kiment mögüle a támogatás. 

Három hónapja még úgy volt, hogy Gyurcsány egyeduralkodó lesz a baloldalon, de nagyon gyorsan a szakadék következett, ennek köszönhetően látszanak rajta a megtörtség jelei – mondta a vezető elemző.

A baloldalon hosszú évek óta próbálják megképezni a kiábrándult fideszest, ott ennek már hosszú szakirodalma van – jegyezte meg Dornfeld László, az AK vezető elemzője. – Náluk már az is kiábrándult fideszesnek számít, aki kevesebb kedvvel húzza be az x-et a kormánypártokra. Az interneten több csalódott fideszeseket tömörítő csoport is van, csak róluk mindig kiderül, hogy igazából soha nem szavaztak a Fideszre, és igazából volt MSZP-sek vagy SZDSZ-sek – fejtette ki a vezető elemző.

A demokrácia ünnepe volt az önkormányzati választás – fejtette ki Pindroch Tamás.

Hiába mondják egyesek, hogy itt diktatúra van, az ellenzék is kampányolhatott és nyert is fontos polgármesteri helyeket – hangsúlyozta. Szerinte egyszerűen nem állja meg a helyét, hogy Magyarországon aggódni kell a demokráciáért.

Hirdetés

A műsorban elhangzott az, hogy Magyar Péter pártjának programjáról, konkrét kérdésekben elfoglalt álláspontjáról még semmit nem tudni. – Egyszer írta magáról, hogy ő békepárti, azt is írta, hogy békepárti, de akkor támogatja a békét, ha Ukrajna győz előtte katonailag. Ilyen értelmezés szerint Hitler is békepárti volt, csak előbb meg akarta nyerni a világháborút – fejtette ki Dornfeld László.

Forrás: Magyar Nemzet

Hirdetés
loading...
Exit mobile version