Site icon Mai Világ

Kifújolták a holland sportolót pályáralépésekor

Hirdetés

Vasárnap játszotta első meccsét a párizsi olimpián Steven Van der Velde, az a holland strandröplabdázó, akit 2016-ban négy év börtönre ítéltek, amiért szexuális kapcsolatot folytatott egy 12 éves lánnyal Angliában, ez pedig a helyi jog szerint nemi erőszaknak minősül.

Van der Velde ügye akkor került újra a középpontba, amikor kiderült, tagja lesz a holland olimpiai csapatnak, a megnövekedett figyelem pedig a szombati, olaszok elleni meccsükön is érződött, hiszen bár míg a közönség egy, láthatóan a hollandoknak szurkoló része tapssal fogadta Van der Velde és Matthew Immers párosát, addig a közönség jelentős része kifújolta előbbit a hivatalos bemutatás közben, írja a BBC. Van der Velde olimpiai nevezése több, nők és a sport biztonságával foglalkozó szervezet köreiben is felháborodást váltott ki.

A holland strandröplabdázóra korlátozások vonatkoztak az olimpián, nem lakhatott az olimpiai faluban és szigorúan megtiltották neki, hogy a médiával beszéljen, a biztonságát pedig külön emberekkel védték, amikor megérkezett Párizsba. Van der Velde korábban úgy nyilatkozott, hogy „Ami történt, megtörtént. Nem tudom visszacsinálni, így viselnem kell a következményeket. Természetesen el lehet ítélni. Ez életem legnagyobb hibája.”

A holland páros 2-1-es vereséget szenvedett a vasárnapi mérkőzésen az olasz Alex Ranghieri és Adrian Ignacio Carambula Raurich párosa ellen. A vasárnapi vereség viszont még nem jelenti a torna végét számukra, szerdán egy chilei páros ellen folytatják a szereplést.

Hirdetés

VH

Hirdetés
loading...
Exit mobile version