Site icon Mai Világ

Kim Dzsongun döntött: elindul Ukrajnába

Hirdetés

Észak-Korea egyre aktívabban támogatja Oroszországot az Ukrajna elleni háborújában. A német Bild szerint Kim Dzsong Un a következő szintre léptetné Vlagyimir Putyinnal megkötött szövetségét, és már katonákat is kiküldene Ukrajnába.

Minderről a Reuters hírügynökség számolt be a dél-koreai Chosun tévécsatornára hivatkozva. A jelentés szerint Észak-Korea azt tervezi, hogy

már júliusban építő- és mérnöki csapatokat küld Ukrajna oroszok által megszállt területeire.

német lap szerint ez a kitelepítés még nincs összhangban azzal a katonai paktummal, amelyet Putyin és Kim megkötött amely a következőt mondja ki:

Abban az esetben, ha a két fél közül az egyiket egy vagy több állam fegyveres inváziója hadiállapotba sodorja, a másik fél azonnal katonai és egyéb segítséget nyújt minden rendelkezésére álló eszközzel.

Hirdetés

Mint azt korábbi cikkünkben írtuk, Vlagyimir Putyin orosz elnök június 18-19-én állami látogatáson vett részt Észak-Koreában ahol Kim Dzsong Un teljes támogatást ígért Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz az orosz elnökkel folytatott egyeztetésén.

„A világ egyre gyorsabban változik; ebben a helyzetben az a célunk, hogy szorosabbra fűzzük az együttműködést Oroszországgal és kormányával” – tette hozzá orosz hírügynökségek közlése szerint.

„Teljes támogatásáról és szolidaritásáról” biztosította „az orosz kormányt, hadsereget és népet az Ukrajnában a szuverenitás, a biztonsági érdekek és a területi egység megvédésének érdekében folyó különleges hadművelet végrehajtásában.”

A Reuters szerint az Egyesült Államok jelenleg attól tart, hogy Észak-Korea harci egységeket küldhet Ukrajnába, éppen ezért azonnal figyelmeztetést adott ki Phenjan számára. „Amennyiben Észak-Korea úgy döntene, hogy csapatokat küld Oroszország oldalán harcolni Ukrajnába, a fegyveres erőket ágyútöltelékként használnák” – mondta Pat Ryder tábornok, a Pentagon sajtószóvivője keddi sajtótájékoztatóján.

„Ha én lennék az észak-koreai hadsereg személyzeti vezetése, megkérdőjelezném a döntésemet, hogy a csapataimat ágyútöltelékként küldjem egy Ukrajna elleni illegális háborúba. És láttuk, hogy az orosz erők milyen veszteségeket szenvedtek” – mondta az amerikai tábornok

Hirdetés

A Bild szerint Észak-Korea eddig csaknem kétmillió tüzérségi lőszerrel, orosz rakétavető rakétákkal és ballisztikus rakétákkal láthatta már el az oroszokat. Az észak-koreai harcoló csapatok aktív részvétele új szakaszt jelentene a háború nemzetközi eszkalációjában.

 

Hirdetés
loading...
Exit mobile version