Site icon Mai Világ

Kína bejelentést tett, sok minden megváltozik

Hirdetés

Kína tovább fogja bővíteni a piacra jutást és növelni fogja az importot – mondta Li Csiang kínai miniszterelnök vasárnap Sanghajban.

Li Csiang az évente megrendezésre kerülő, idén hatodik Kínai Nemzetközi Import Expo (CIIE) és a Hongcsiao Nemzetközi Gazdasági Fórum megnyitóján tartott beszédében elmondta, hogy Kína elkötelezett a gazdaság további nyitása mellett, és hogy az áruk és szolgáltatások importja a következő öt évben eléri a 17 billió dollárt.

„Nem számít, hogyan változik a világ, Kína nyitási üteme soha nem fog megtorpanni, és eltökéltsége, hogy megossza a fejlődési lehetőségeket a világgal, soha nem fog változni” – fogalmazott Li.

Azt mondta, hogy a többoldalú kereskedelmi rendszer, amelynek középpontjában a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) áll, a gazdasági globalizáció és a szabad kereskedelem alappillére, valamint a világgazdaság stabil fellendülésének fontos garanciája.

Kína mindig a történelem helyes oldalán fog állni, követni fogja a kor fejlődésének logikáját,határozottan ellenzi az egyoldalúságot és a protekcionizmust, továbbá határozottan kiáll a multilaterális kereskedelmi rendszer tekintélye és hatékonysága mellett, teljes mértékben és intenzíven részt vesz a WTO reformjában, előmozdítja a beruházáskönnyítési megállapodás mielőbbi hatálybalépését” – hangsúlyozta.

Hirdetés

A kiállítás megnyitása okán Hszi Csin-ping kínai elnök is levelet küldött, amelyben leszögezte: „az évente megrendezett expó kihasználta Kína hatalmas piacának erősségeit, betöltötte a nemzetközi beszerzés, a beruházások előmozdítása, az emberek közötti cserekapcsolatok és a nyílt együttműködés platformfunkcióját, és pozitívan hozzájárult egy új fejlődési minta kialakításához és a világgazdasági fejlődés előmozdításához”.

Hszi ígéretet tett arra, hogy „Kína határozottan előmozdítja a magas színvonalú nyitást, és továbbra is nyitottabbá, befogadóbbá, kiegyensúlyozottabbá és mindenki számára előnyössé teszi a gazdasági globalizációt”.

Az import expót Hszi indította el 2018-ban, hogy népszerűsítse Kína szabadkereskedelmi hitelét, és ellensúlyozza a számos országgal szembeni kereskedelmi többletével kapcsolatos kritikákat.

Az idei rendezvényt pénteken bírálta az Európai Kereskedelmi Kamara Kínában, amely „politikai kirakatrendezvénynek” nevezte az eseményt, és sürgette a hatóságokat, hogy hozzanak kézelfoghatóbb intézkedéseket az európai vállalkozások országba vetett bizalmának helyreállítása érdekében.

Az öt napig tartó rendezvényre olyan országok, mint Ausztrália és az Egyesült Államok is nagy delegációkat küldtek. A résztvevők között van a Micron Technology, a Nestlé, a Burberry és a L’Oreal is – jelentette a kínai állami média. Tavaly a vásáron 73,52 milliárd dollár értékben írtak alá úgynevezett „szándékszerződéseket”, ami 3,9 százalékkal több az előző évinél.

Hirdetés

origo

Hirdetés
loading...
Exit mobile version