Furcsa hadműveletet indíthattak az ukránok a kurszki területen az Instutite for the Study of War (ISW) szerint. Az intézet azt írta: az ukrán védelmi erők mostani tevékenységénél egyértelműen észrevehető, hogy offenzívába kezdtek a kurszki területen, egész pontosan az történt, hogy taktikai előrenyomulást hajtottak végre a kurszki területen lévő ukrán kiszögellésben. Ez pedig szerintük az ukrán védelmi művelet új szakaszát jelezheti.
Az amerikaiak – olvasható a Mandiner lapszemléjében – ezzel együtt mélyebb elemzésre nem mertek vállalkozni, mert még csak nem is sejtik, hogy mi lehet az ukránok pontos célja, ez pedig könnyen azt jelentheti, hogy nem tájékoztatták mindenről az ukránok az Egyesült Államokat.
A szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy az ukrán erők minden bizonnyal folytathatják a kurszki területen lévő orosz célpontok elleni nagy hatótávolságú csapásokat, az integrált csapásmérő képességek kihasználására irányuló erőfeszítések részeként, természetesen a szárazföldi műveletek támogatására.
Az ISW azonban nyomatékosította, hogy ezt az információt nem tudja független forrásokból megerősíteni.
Elég meglepő értékelés ez a mindig jól értesült, valószínűleg az USA titkosszolgálataihoz bekötött intézettől, amely máskülönben nagy magabiztossággal ír az orosz hadsereg helyzetéről, a veszteségeiről, az alkalmazott haditechnikáról, vagy éppen az észak-koreai segéderőkről.
Azokat az információikat vajon miféle független forrásból tudják, tudták megerősíteni? Vagy olyankor erre nincs szükség?
Na, de nézzük, mit állítanak most: egyértelműen észrevehető? Miért? Lehet valamit kétértelműen észrevenni? És ha egyértelműen offenzíva, akkor hogyan lehet egészen pontosan taktikai előrenyomulás? Ugye az egyik nem azonos a másikkal…
Valószínűleg arról van szó, hogy ha az ukránoknak valami csoda folytán sikerül területeket foglalniuk, akkor majd azt mondják, igen, ahogy mondtuk, ez egyértelműen offenzíva volt. Ha viszont lepattannak az oroszokról, esetleg még tönkre is verik őket, akkor az ISW majd azt mondja: senki nem beszélt offenzíváról, mi azt mondtuk, hogy ez egészen pontosan egy kis taktika volt…
A közlemény legérdekesebb része viszont az, hogy kizárják az USA/NATO érintettségét az akció megtervezése és lebonyolítása kapcsán, ugyanakkor azt állítják, hogy „az ukrán erők minden bizonnyal folytathatják a kurszki területen lévő orosz célpontok elleni nagy hatótávolságú csapásokat…”
Ha szerintük ez minden bizonnyal be fog következni, akkor azt is tudják, hogy Washington nyakig benne volt a vasárnap megindított támadás körüli háttérmunkában, ugyanis a nagy hatótávolságú rakétákat az USA nélkül az ukránok nem tudják célra vezetni.
Ebben az egészben az az érdekes, hogy ilyen kurta-furcsa, összecsapott anyagot a dezinformáció terjesztésével igen, igénytelenséggel viszont nem vádolható ISW nem szokott közreadni. Hogy akkor most miért? Talán azért, mert nem sokkal korábban a Kreml közölte, hogy bizony a nyugati szövetségesek segítettek előkészíteni a kurszki offenzívakísérletet.
Menteni kellett a menthetőt, nehogy ez a kudarc is ráégjen az atlantistákra. Erről lehet szó.
Bekezdesek