Site icon Mai Világ

Kipukkadt a Jakab lufi – itt a vége

Hirdetés

A parlamentben a szabályok kötötték az ellenfeleit, az utcán azonban az élet jött szembe a Jobbik elnökével. Eltitkolt luxusautó, megsértett melós – ez a Jakab-lufi vége.

A Gyurcsány-koalíció egyik legnagyobb újítása az elmúlt években – az összeálláson túl – a munkamegosztás volt. Nem is nagyon titkolták, hogy Karácsony Gergelynek a fővárosi és a nagyvárosi értelmiséget, Dorbev Klárának az aktivistákat kell harcba szólítani, Jakab Péter pedig a vidék „egyszerű gyermekeként”, a „melósok szószólójaként” kell, hogy felszólaljon.

A stratégia jó ideig működött is, miközben az ország és a kormány a járvány újabb és újabb hullámai ellen harcolt, addig a balosok a közösségi médiában igyekeztek agresszívan nyomulni. Provokációk, botrányok, műbalhék – ezekben a Jobbik elnöke járt élen, és őt segítette az a körülmény is, hogy az Országgyűlésben az ellenfeleit kötötték a szabályok, ő viszont éppen azért szegte meg azokat, hogy minél többen figyeljenek fel rá.

A parlamenti szezon azonban júniusban véget ért, és a foci-EB beköszöntével a kamerák már nem Jakab Péterre koncentráltak. A nárcisztikus pártelnök erre ismételt vetítésekkel próbált figyelemhez jutni, de ez sem járt sikerrel. Ezt követően indult országjárásra. Ez azonban kudarcok sorát hozta neki, a kontrollált környezetből, ahol ő a szabályszegő, és ő irányít, kikerült az utcára, ahol szembejött vele az élet.

A hangemberek átka nem először érte utol Jakabot. Az élete eddigi összes választását elvesztő politikus tavaly Szerencsen Bíró Lászlóval együtt az egekig emelte a tétet, és csúnyán veszített. Érdekes párhuzam, hogy akkor is a kétkezi munkavállalókkal kerültek szembe Jakabék: több varrónő is megjelent a nyilvánosságban, hogy a pénzüket, néhány tízezer forintjukat követeljék a jobbikos jelöltön, akinek a varrodája 50 milliós támogatást kapott. Most maga a pártelnök kezdett kívülről teljesen értelmetlen vitába egy markolóssal, aki a negyven fokban egy gépen tölti dolgos hétköznapjait.

Hirdetés

A vizuális ellentét nem is lehetett volna árulkodóbb. Egy pártelnök, vasalt ingben, elegáns frizurával, munkatársak hadával és kamerákkal felfegyverkezve, és egy melós, akinek éppen arra van dolga. A kép erejét tovább fokozta, hogy a melós „fent ült” a gépen, tehát Jakabnak óhatatlanul felnézve kellett vitáznia vele. Kellett? Dehogy kellett, éppen ez a lényeg, hogy Jakab valamiért görcsösen benne ragadt a parlamenti provokátor szerepében. A munkatársai és szerencsétlen Steinmetz Ádám, a leendő helyi Gyurcsány-jelölt alig bírták elrángatni a gép közeléből. Mindenkinek világossá válhatott, hogy alázat, az nincs benne, viszont az idegállapotát látva egy kisebb lángosost sem tudna elvezetni, nemhogy egy egész országot.

A bajokat szempontjukból csak fokozta, amikor Bohár Dániel megtalálta Jakabék igazi kocsiját és „biztonsági főnökét”, amely nem az volt, amivel a helyszínek között mászkált, hanem amely a mindennapokban a hivatali autója. Egy tízmillió körüli Skoda, biztonsági főnökkel, illetve üvöltözés egy melóssal, ez nem pont ugyanaz, mint a párizsis „nép egyszerű gyermeke”-kép.

A Jakab-lufi tehát egy forró nyári napon, az országjárás egy balatoni állomásán pukkadt ki, amikor a valóság éle, illetve maga az élet úgy döntött, hogy legyen elég a bohóckodásból.

Forrás: drot.info

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version