Site icon Mai Világ

Kórházi ápolókat haraptak meg a látogatók Sopronban

Hirdetés

Mindössze 5 év börtön várhat arra a házaspárra, akik megharapták és megrúgdosták a kórházi ápolókat Sopronban.

A bűnelkövetők nagykorú utódjukat kísérték be a kórházba, ott azonban szabályokkal szembesültek, amelyek szerint nem kísérhették be fiukat a vizsgálóba.

A nagykorú fiatalt azért kellett kórházba szállítani, mert úgy berúgott, hogy az utcán esett össze.

Bár a híradások erre nem térnek ki, de ápolói körökben bevett szokás, hogy csupán “túlzott alkoholbevitel” kerül a betegfelvételi, vagy a vizsgálati lapra, így elkerülik a további költséges vizsgálatokat, adminisztratív terheket és az esetleges büntetőjogi következményeket is.

A férfi nem volt hajlandó együttműködni a vizsgálatok során, agresszíven viselkedett, ezért a kórházi dolgozók az ágyhoz kötözték.

Hirdetés

A kórházba érkező szülőket a szobába nem engedték be, mire ők egyszerűen belökték az ajtószárnyat. Ezt követően a fiú ágyánál visítozni kezdek, ekkor lépett oda hozzájuk két ápoló, akiket az anya rúgdosni és harapdálni kezdett. 

Az ápolók 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

(illusztráció:hunhír)

Forrás: magyar jelen

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version