Site icon Mai Világ

Lajcsi teljesen kiborult: újra járhat a bíróságra

Hirdetés

Két év, négy halasztás és két érdemi tárgyalás után bírócsere miatt elölről kezdődik a Galambos Lajos  nevével fémjelzett, 30 milliós per!

A zenészt áram-, víz- és gázlopással gyanúsítják, emiatt korábban 125 napot töltött rács mögött.

– Letaglózott a hír! – fakadt ki a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett mulatószenész, az ügy elsőrendű vádlottja – Nyomasztó érzés, hogy kárba veszett az a sok idő.

– A bíróváltást az indokolta, hogy az eddig a büntetőügyet tárgyaló bírót az Érdi Járásbíróság elnökévé nevezték ki. Az új bíró, dr. Vass László, a Budaörsi Járásbíróság büntető bírája – válaszolta megkeresésünkre Gyimesi Kinga, a Budaörsi Járásbíróság szóvivője.

Dr. Liziczay Sándor tehát már nem hallgatja tovább Lajcsi védekezését.

Hirdetés

– Bár a tárgyalótermen kívül nem beszéltünk, számomra megnyugtató volt Liziczay bíró úr jelenléte, főleg amikor a nyomozó- és vádhatóság pontatlanságait feltárta. Nem csodálom, hogy feljebb lépett a ranglétrán – magyarázta Lajcsi, aki reméli, a március végi tárgyalásig az új bíró át tudja olvasni a 12 ezer oldalas alapiratot és a 44 ezer oldalt kitevő lefoglalt iratokat. – Ez nagyon fontos, mert benne van az ártatlanságom – érvelt a mulatószenész, arra célozva, hogy a becsatolt iratok szerinte alátámasztják, a tatai Boglárka-lakóparkban nem történt vízlopás, és ezzel például érvényét vesztette a vádhatóság korábbi, 18 millió forintos károkozásról szóló szakértői becslése.

Mint ismeretes: a büntetőügyben érintett közüzemi szolgáltatók tavaly hivatalosan nyilatkozták, minden káruk megtérült, de a vádhatóságnak hivatalból végig kell vinnie az eljárást. Lajcsi ügyvédje szerint így 2022-re várható jogerős döntés, mivel újra meg kell hallgatni a tanúkat.

– Új ügyszámot kap a per, és szóban újra mindennek el kell hangoznia, ami a per szempontjából releváns lehet – mondta dr. Fröhlich Krisztián. – Az időközben elhalálozott tanú és két vádlott vallomásait is az új bíró elé kell tárni.

A lapunk által megkérdezett jogi szakértő is nyomatékosította, bírócsere esetén a büntetőpert újra kell kezdeni.

– A bíráskodás nem staféta, amelyet az egyik bíró csak úgy átad egy másiknak. A büntetőeljárási jogban a közvetlenség elve ugyanolyan alapelv, mint az ártatlanság vélelme. Kötelező érvényű! – magyarázta dr. Kamarás Péter.

Hirdetés

Bő két éve ért véget a 447 napos nyomozás, és 2017 júniusában kezdődött volna a bírósági szakasz Lajcsi ügyében, de mivel a 11 vádlott közül néhányan távol maradtak, a kezdés fél évet tolódott, amikor a bíróság indítványozott halasztást a lefoglalt bűnjelek rendezése miatt. A tavaly márciusi tárgyaláson a védőügyvédek kérvényezték az elnapolást, mert a hatóság csak 27 munkanapot adott nekik a 44 ezer oldalas vádirat tanulmányozására. A tavaly novemberi tárgyalás „a bíróság működésében felmerülő ok miatt” maradt el.

 

https://maivilag.com/2018/12/nagyon-komoly-dontest-hozott-lagzi-lajcsi-mindenkit-megdobbentett/

Forrás: blikk

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version