Site icon Mai Világ

Lebukott Hosszú Katinka ellopott edzéstervének megvásárlója

Katinka Hosszu 2017 World Championships Budapest, Hungary (photo: Mike Lewis)

Hirdetés

Döbbenetet és felháborodást váltott ki néhány hete, hogy egy magyar szakember Németországban a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka edzésterveit árulta.

Akkor Wladár Sándor az úszószövetség (MÚSZ) elnöke is elismerte, Katinka a segítségüket kérte az ügyben. Úgy tudjuk, most nyomára akadtak annak, aki az úszónő értékes dokumentumait megvásárolta.

Néhány hete Hosszú Katinkát egy magyar szakember megkárosította. Külföldön házalt a felkészülése terveivel, sőt, értékesítette is azokat. Lapunk úgy értesült, Németországban lebukott az, aki megvásárolta a dokumentumokat.

A Blikk informátora szerint a MÚSZ kapott egy fényképet róla, ami segítheti felgöngyölíteni a történetet, így eljutni az elkövetőhöz.

 A fotó alapján be lehet azonosítani, ki vásárolta meg az edzéstervet. Azt ugyanakkor továbbra sem tudni, melyik magyar tréner adta el Katinka szellemi termékét. Biztos vagyok benne, hogy a szövetség megtalálja a tettest, aki komoly büntetésre számíthat. Idehaza aligha folytathatja a karrierjét – mondta egy bennfentes a Blikknek.

Hirdetés

Ugyanakkor még több részlet is homályos a történetben, például azt sem tudni, a rendőrségen tett-e feljelentést Hosszú vagy akár a MÚSZ az eset kapcsán. Ha nem, akkor miért nem. Hiszen az okozott kár nem kicsi…

A tréner busás összeget, 50 ezer eurót (18 millió forintot) kapott az ellopott tervek átadásáért cserébe. Hosszú a volt férje, az amerikai Shane Tusup  segítségével nyerte a három olimpiai aranyat, de a felkészülést a válásuk után egyedi módszereivel továbbfejlesztette. Vagyis az ő szellemi termékét (amelynek segítségével az elmúlt években kilenc világbajnoki és tizennégy Eb-elsőséget aratott) adták el.

Katinka felkészülését több szakember irányította az elmúlt években. Korábbi edző-férje, Tusup és az őt jelenleg segítő Nagy József nem kívánt reagálni a témára, Petrov Árpád  pedig, aki 2018 nyara és 2019 novembere között volt a trénere, korábban arról nyilatkozott, nem hisz benne, hogy valaki tényleg eladta volna Hosszú edzéstervét.

– Nincs olyan ember, aki ennyire sok pénzt áldozna egy edzéstervre, amely ráadásul nincs is személyre szabva – mondta néhány hete Petrov lapunknak. Most viszont egyre biztosabbnak tűnik, mégiscsak volt, akinek megért milliókat a dokumentum, hiszen már fotó is van a vásárlóról…

 

Hirdetés

Hosszú Katinka menedzsmentje nem kívánt reagálni arra, tud-e arról, hogy előrelépés történt az edzésterv értékesítése kapcsán indult ügyben. A sportoló a tokiói felkészülésre koncentrál, mással nem kíván most foglalkozni.

Forrás: blikk

Hirdetés
loading...
Exit mobile version