Site icon Mai Világ

Magyar Péter váratlan bejelentést tett május 1-jén

Magyarország EU-csatlakozásának 22.évfordulóján, május elsején tett bejelentést Magyar Péter. A leendő miniszterelnök azt mondta, büszke, hogy összeállt a leendő Tisza-kormány. Szerinte a leendő miniszterek saját területükön már bizonyítottak.

„Haladéktalanul el kell kezdenünk hazánk rendbetételét, az uniós források hazahozatalát, a gazdaság beindítását és az állami közszolgáltatások fejlesztését, valamint az utóbbi évtizedekben okozott sebek begyógyítását, a magyar nemzet újraegyesítését és persze az igazságtételt is, hogy az elmúlt rendszer bűneinek elkövetői feleljenek a tetteikért.”– ígérte

„Bárki, aki azt hiszi, hogy politikai támogatás, párthűség vagy személyes lojalitás felmentést vagy megbocsátást jelent az elmúlt húsz év törvénysértései, visszaélései és a közvagyon sérelmére elkövetett cselekmények alól, az súlyosan téved. Magyarország nem lesz többé következmények nélküli ország.”– mondta.

Hozzátette: az új Országgyűlés megalakulását követően az elsők között nyújtják be a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalról szóló törvényt. Szerinte ez a hivatal világos, törvényben rögzített felhatalmazással fog fellépni a jogellenesen megszerzett közvagyon visszaszerzése érdekében.

Sógoráról, az igazságügyi miniszterről külön is beszélt Magyar

Külön kiemelte a sógorát, Melléthei-Barna Mártont, akit tegnap nevezett meg, mint leendő igazságügyi minisztert.

„Vannak, akik aggódnak amiatt, hogy egy kormánytag és a miniszterelnök között családi kapcsolat van. Ez érthető, és a helyzet nekem is komoly dilemmát okozott. (…) Az igazságügyi miniszteri feladatra olyan embert kerestem, aki érti és érzi, milyen hatalmas a rá és a minisztériumára nehezedő feladat.”-magyarázta a fideszes idők nepotizmusára emlékeztető döntését. Azon túl, hogy régóta ismeri őt, szerinte Melléthei-Barna szakmailag felkészült, valamint 2024. februárja óta a rendszerváltó mozgalmuk tagja. Magyar szerint a politikai kockázatot is megéri vállalni azért, hogy az ország kaphasson egy kiváló jogászt.

„Jóval a közösségünkhöz való csatlakozása után kötötte össze az életét a húgommal. Emiatt természetesen különösen fontosnak tartom, hogy munkáját a lehető legnagyobb nyilvánosság mellett végezze és minden döntése átlátható legyen. Ezzel tudja megerősíteni a minisztériuma iránti bizalmat és bizonyítani az alkalmasságát”

– magyarázta Magyar. Azt ígérte, hogy a bíró húga is áldozatot hoz és miniszterelnöki mandátumának idejére felfüggeszti aktív bírói tevékenységét.

(Nyugati Fény nyomán)

Exit mobile version