Site icon Mai Világ

Márki-Zay egyenes adásban gyalázza a Fideszt

Hirdetés

A balos előválasztás egyik miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter egyenes adásban beszélt a Fidesz „homokos” politikusairól. Szóval várjuk Karácsony Gergelyék egyértelmű elhatárolódását, és az ellenzéki pártirodák szivárványba borulását. Különben kénytelenek leszünk azt gondolni, hogy kettős mércével mérnek.

2021 nyarán eljutottunk arra a fokra, ahol nemzetközi sportesemény már szinte el sem képzelhető a kötelező szivárványba borulás nélkül. Ha egy osztrák válogatott labdarúgó úgy érzi, hogy neki a pályán és verbálisan kell pontot tennie a szinte áttekinthetetlen délszláv konfliktusok végére, akkor másnapi bocsánatkérésében kötelezően ajánlott kiállnia a sokszínűség mellett. Nyugaton ugyanis ma már nem tolerálják az intoleranciát. És míg a sportpályák érintetlen és megzabolázatlan szigetekként tartották magukat, majd vesztek bele az érzékenyítés tengerébe, addig politikusainktól azért joggal várhatjuk el az önazonos nyelvezetet. Mert az úgy nagyon nem megy, hogy valaki papíron egy nagyon nyitott, toleráns és elfogadó politikai közösség tagja, majd nyilvánosan „homokosozza” ellenfeleit. Amint tette ezt az előválasztás egyik miniszterelnök-jelölt-jelöltje, Márki-Zay Péter.
Olyan országban szeretnék élni, ahol a fideszes homokos… bocsánat, a fideszes homoszexuálisok” – ezekkel a szavakkal mutatott példát érzékenységből képmutatásból Márki-Zay.

És persze, mondhatnánk, hogy a lónak is négy lába van, mégis megbotlik néha, szóval bármelyik balliberális politikus belekeveredhet olykor egy kiadós „homokosozásba”, csakhogy Márki-Zay esetében nem ez az első botlás. A szerencsi időközi választáson ugyanis, amikor a tolerancia, nyitottság és befogadás nagyobb dicsőségére a baloldal össznépileg beállt a „judapestező”, „zsidó uzsora-banktőkét” emlegető jobbikos mögé, akkor Márki-Zay a piacon arról kezdett el értekezni, hogy „a Fidesznél több meleg egyik pártban sincs”. Szóval nagyon úgy néz ki a képlet, hogy a másság elfogadása és magától értetődő természetességgel kezelése csakis addig a pontig érvényes, amíg az érintett nem fideszes. Onnantól ugyanis jön a leprásoknak kijáró megvetés és nyíltszíni „homokosozás”. Arról nem is beszélve, hogy Márki-Zay csak úgy tudná megmondani, melyik pártban mennyi meleg képviselő van, ha listát vezetne erről.

Ráadásul a balos miniszterelnök-jelölt-jelöltek közül nem is Márki-Zay az egyetlen, aki ágaskodó izgalommal tartja számon meleg politikustársait. A momentumos Fekete-Győr András pletykákra alapozva kevert szintén fideszes politikusokat a homoszexualitás gyanújába, mikor az ATV-ben így fogalmazott:
Nagyon sok más fideszes politikusról is ez a hír járja. Ezek majd szépen ki fognak derülni.
(Akkor már Márki-Zay vélelmezett eljárása sokkal szakszerűbb, hiszen ő listát vezethet a meleg pártpolitikusokról, nem pedig holmi pletykák alapján „homokosozik”.) Ez a másság nyilvánosságra kerülésével fenyegető Fekete-Győr korábban ugyan még úgy fogalmazott, hogy a homoszexualitás neki nem téma, nem kérdés, ez neki alap. Ámde láthatóan mégiscsak téma lesz neki abban a pillanatban, ha fideszes politikusok levadászását remélheti a vélt nemi orientációjuk kiteregetésétől (lásd még: „ezek majd szépen ki fognak derülni”).

Hirdetés

Ezek után pedig nem marad más hátra, mint hogy felszólítjuk a baloldali pártokat: azonnal borítsák szivárványszínbe pártirodáikat. Majd ha ezzel megvannak, azonnal zárják ki az előválasztásból Márki-Zay Pétert és Fekete-Győr Andrást. Különben még kénytelenek leszünk azt gondolni, hogy Karácsony Gergelyék közösséget vállalnak a „homokosozó” politikusokkal. (Az UEFA zártkapus fenyegetésétől ezúttal eltekintenénk, mivel Márki-Zay és Fekete-Győr utcafórumai alapjáraton is nullához konvergáló érdeklődővel zajlanak.)

Forrás: drot.info

Hirdetés
loading...
Exit mobile version