Site icon Mai Világ

Márki-Zay fekete péntekje: 3 per, 2 ítélet, 1,5 milliós büntetés

Hirdetés

Két személyiségi jogi pert is elvesztett a hódmezővásárhelyi polgármester a Szegedi Törvényszéken pénteken. Márki-Zay Pétert másfél millió forint pénzbüntetésre ítélték és eltiltották a további jogsértésektől – adta hírül a delmagyar.hu.

Mint ismeretes, személyiségi jogi pert indított Márki-Zay Péter ellen Végh Ibolya, Hódmezővásárhely korábbi aljegyzője, és Paragi István, az Építészmester Zrt. vezérigazgatója. Mindketten azt állították, hogy a polgármester nagy nyilvánosság előtt megsértette a jó hírnevüket, és nem mondott igazat róluk, illetve a vállalkozásról – foglalja össze az előzményeket a portál.

A Szegedi Törvényszék mindkét ügyben elmarasztalta Márki-Zay Pétert, kimondva, hogy a polgármester valótlan állításokat fogalmazott meg a felperesekről. Paragi István jó hírnevét sértette meg, a volt aljegyzőnek pedig a becsületét is. A vásárhelyi polgármesternek Paragi Istvánnak 500 ezer, Végh Ibolyának pedig egymillió forint sérelempénzt kell fizetnie, valamint több százezer forint perköltséget is, és a további jogsértéstől is eltiltották.

Hódmezővásárhely fura ura az ítéletet csalódottan vette tudomásul, és értetlenkedésének adott hangot Facebook-oldalán:

Jogi segítőim is meglepődtek mind ezen perek elveszítésén, mind a kiszabott sérelemdíjak jelentős összegén. 

Hirdetés

Márki-Zay nem reménykedik pozitívabb végkimenetelben az ellene indított kórházperben sem. Ismert, Márki-Zay Pétert még a tavaszi kampányban, a vásárhelyi kórházra tett kijelentése miatt perelte be a hódmezővásárhelyi kórház. A polgármester úgy fogalmazott akkor: „Ha Önök bemennek a hódmezővásárhelyi kórházba, az életüket kockáztatják.”

Az elszontyolodott polgármester kicsit később már magára talált, és élőben jelentkezett, hogy támogatásáról biztosítsa a budapesti tüntetőket maga és mozgalma (Mindenki Magyarországa Mozgalom) nevében és a tüntetésekhez való csatlakozásra szólítsa fel híveit vidéken és a fővárosban egyaránt. Videójában Márki-Zay örömét fejezte ki, hogy az ellenzéki pártok együtt tudtak működni az elmúlt néhány napban. „Rendőri brutalitásról” értekezett, a rendőrök könnygáz használatán háborodott fel, a tüntetők erőszakos megnyilvánulásairól pedig természetesen nem ejtett szót.

Kérem, hogy támogassák az ellenzéket!  – szólított fel az elszánt polgármester.

 
Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version