Site icon Mai Világ

Megbüntették a Márki-Zay Péter vezette önkormányzatot egy mutyigyanús ügy miatt

Hirdetés

A hazug polgármester a szabályokat megkerülve, közbeszerzés nélkül intéztette a munkát egy strandberuházás során.

Az ügy olyan súlyú, hogy a Közbeszerzési Hatóság egymillió forintos büntetést is kiszabott. Márki-Zay nemrég egy ingatlanmutyival bukott le, mindeközben pedig a tisztességről prédikál.

A Közbeszerzési Hatóság (KH) egymillió forintra büntette meg a Márki-Zay által vezetett Hódmezővásárhelyet, mivel egy strandberuházás során mellőzték a közbeszerzést – írja az 888. A beruházás összértéke 7,5 millió forint volt, a közbeszerzés mellőzéséről Márki-Zay és emberei döntöttek.

A KH egy bejelentés alapján folytatta le a vizsgálatot. Kiderült, hogy az uszoda medenceürítő csapadékvíz-csatornáját és csővezetékeit Márki-Zayék közbeszerzés nélkül szerették volna beszerezni. Az is problémát jelentett, hogy a két előbb említett eszközt külön-külön próbálta beszerezni a város, azonban az Origo szerint „a két szerződés (beszerzés) csak egymásra tekintettel képes betölteni a funkcióját”.

Annak ellenére, hogy a két beszerzésről szóló szerződést külön szedték, ugyanaz a gazdasági szereplő nyerte el mindkét beruházást.

Hirdetés
A KH döntőbizottsága végül úgy döntött, hogy a Márki-Zay vezette Hódmezővásárhellyel szemben a közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzése miatt 500 ezer, valamint az érvénytelenség jogkövetkezményeként a várossal szemben további 500 ezer forintos bírságot szabott ki.

A törvénytelen beruházást tehát Márki-Zay Péter hozzájárulásával hajtották végre, és mellőzték a közbeszerzést.

A dolog azért is pikáns, mivel Márki-Zay lépten-nyomon arról beszél, hogy harcolni kell a korrupció ellen, miközben ő maga nem tartja be a legelemibb szabályokat egy beruházás során.

Hirdetés
loading...
Exit mobile version