Site icon Mai Világ

Megdöbbentő állítás látott napvilágot: már kolonizálják a Marsot?

Hirdetés

Egyesek úgy gondolják, hogy a Marsin felszínről készített képeken látható erdők, tavak, vízfolyások valójában egy már napjainkban is zajló folyamat eredményei.

A Mars történetében már számtalan olyan műholdas, és a felszínen Mars járó által készített felvétel létezett, melyről bebizonyosodott, hogy hiteles, és szokatlan dolgok találhatóak rajta. Azonban még így is elképesztőek voltak azok a képek, amik annak idején felbukkanva az interneten vad találgatásokba vezették az embereket.

Ezeken a műholdas képeken ugyanis jól láthatóak voltak a Mars eltitkolt formációi, vidékei. Szögletes épületek, több kilométer magasra csúcsosodó piramisok, és még megdöbbentőbb dolgok: biológiai aktivitást mutató régiók.

Hatalmas fákat, nagy erdőségeket is lehetett látni a képek némelyikén, vagy kristálytiszta vizű tavakat. Ezekről a NASA sokáig nem is nyilatkozott, majd mikor már nem tudták hova elodázni a dolgot, azt mondták rájuk, hogy valójában sötétebb színű dűnék fény-árnyék illúzióinak az eredménye, a tavak pedig szimplán optikai csalódások.

Hirdetés

Valójában azonban az csak egy fedő sztori, mellyel próbálták menteni a menthetőt. Ugyanis ezeket az erdőségeket ábrázoló képek idő előtt, ellenőrizetlenül kerültek ki annak idején. Főleg a Mars sarkvidéke körül látni ilyeneket, ahol a talaj vízben gazdag.

Korábban már többször felvetődött, hogy a Mars nem csak a múltban tartalmazott vizet és hogy napjainkban is lehet élet a bolygón, ugyanis a talaj mélyen vizet rejthet magában.

Ezek a marsi erdőségek, fák olyan hosszú, több száz méterre lenyúló gyökerekkel rendelkeznek, melyek segítségével biztosítani tudják az életben maradásukhoz szükséges anyagokat és a vizet.

Curiosity a Gusev kráter közelében is ráakadt bizonyos nyomokra. Konkrétan üres kagylóhéjakat fotózott, melyek megint csak arra utalnak, hogy régen, vagy akár a közelmúltban óceánok hömpölyögtek a vörös bolygón. Ezekkel az információkkal, és érdekes, a mai napig érthetetlen képekkel kapcsolatban született meg az a feltételezés, hogy a Marsot már napjainkban is kolonizálják, terraformálják.

Hogy kik? Nagy valószínűséggel nem az idegenekről van szó, hanem az emberiségről. Nem mi magunk voltunk a piramisok, különféle érdekes, és láthatóan mesterséges tereptárgyak megalkotói, de egy elmélet szerint 1962-ben egy nemzetközi szupertitkos űrprogram keretében az ember már meghódította a Marsot. Ha ez valóban így van, akkor azóta rengeteg évtized eltelt, és talán létrejöhettek az első marsi városok, kolóniák, és az emberek egy csoportja megkezdte a Mars terraformálását.

Hirdetés

Mindezt a legnagyobb titokban, a világ nemzeteinek tudta nélkül. Ugyanis a szuperhatalmak közösen akarják kisajátítani a Marsot, mint új felségterület, megszegve minden nemzetközi egyezményt. Mindemellett arról sem akarnak szólni, hogy milyen ősi civilizáció nyomaira bukkantak a vörös bolygón, mely szemmel láthatóan lakott volt előttünk.

A terraformálás eredménye az, hogy hatalmas fák kezdtek el kinőni a marsi talajból, és erdőségek kezdtek létesülni, és elkezdett melegedni a Mars légköre is.

Valamilyen biológiai folyamatnak meg kell termelnie nap mint nap ezt a metánmennyiséget. Talán a már ott állomásozó emberi kolónia és az egyre növekvő marsi városok ontják magukból ilyen mértékben a metánt?

Rengeteg dolog van, amiről a NASA mélyen hallgat, és furcsa mód monopolhelyzetet akar fenntartani, vagyis rejtélyes módon az ESA, ás már űrügynökségek szondái eddig nem tudtak működőképes élettartamot felmutatni a Mars közelébe érve.

OSZD MEG másokkal is!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version