Site icon Mai Világ

Megdöbbentő, ami kiderült a csirkéről!

Hirdetés

A Föld bolygó legnépesebb faja nem az ember, hanem a csirke, amely elképesztő változáson ment át az évszázadok során. Ami a háziasított baromfinak siker, az a többi madárnak bukás – írja a napi.hu

A Föld valójában a csirkék bolygója, ha azt nézzük, hogy az itt élő fajok közül melyik érte el a legnagyobb létszámot – írja a BBC egy tanulmányt ismertetve, amely egy londoni ásatáson felszínre került csirkecsontok elemzésének eredményét adja közre. A ma élő csirkék hatalmas változáson mentek át őseikhez képest az évezredek alatt, amióta az ember háziállataiként élnek. A tudósok szerint ugyanakkor ennél többről is szó van.

Az emberi tevékenység átalakította a Föld felszínét, az óceánokat és az légkört – hasonló a helyzet a csirkével is. Az emberi beavatkozás eredményeként lényegesen átalakult ennek az állatnak a biológiája, így a mai csirkék egyben a szimbólumai annak, hogy szabta át a Föld bioszféráját az emberi civilizáció. Ha a jövő régészei megtalálják a jelen maradványait, akkor az üdítős palackok és más szemét mellett kiássák a csirkecsontokat is, amelyeket összevethetnek a korábbi hasonló leletekkel.

A ma ismert háziasított csirke Délkelet-Ázsia trópusi őserdőiből került az ember környezetébe. Ezt az állatot először úgy nyolcezer évvel ezelőtt háziasítottak, azaz jóval a piramisépítések kora előtt. Az emberek húsért és tojásáért tartották a csirkét – ez legalább nem változott a hosszú idő alatt. Az 1950-es években elindították a jövő csirkéje programot, amelynek az volt a célja, hogy minél testesebb madarakat tenyésszenek.

Ennek eredményeként óriási változáson estek át a madarak. Miután szelektíven tenyésztették őket, a mai csirkék gyorsabban növekednek, mind elődeik – ez a világosan kiderül a testük, a vegyik folyamataik és a csontjaik genetikai anyagának vizsgálatából. Eközben a sütni való csirke alkalmi ételből a világ minden részén iparszerűen tenyésztett és értékesített napi fogyasztási cikké vált.

Hirdetés

Az állatok evolúciós fejlődéséhez a természetben évmilliókra van szükség, ám a csirke ennél sokkal gyorsabban alakult át. Ahogy elszaporodtak a szupermarketek polcain az étkezési csirkék, úgy szorultak háttérbe a vadon élő madarak. Ha csupán a csirkék irdatlanul nagy számát nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy az gigantikusan meghaladja bármely madárét, amely a Földön él – mondja Carys Bennett, a Leicesteri Egyetem geológusa. Ezzel arra utal, minden egyes pillanatban 23 milliárd csirke él a Földön, bár gyorsan cserélődnek.

A további számoknak nem örülnének a csirkék, ha tudnának olvasni:

Hirdetés
loading...
Exit mobile version