Site icon Mai Világ

Megérkezett Ferenc pápa a Hősök terére

Hirdetés

Ferenc pápa különrepülőgépe 8 óra előtt már magyar földön volt.

Ferenc pápát katonai tiszteletadás mellett egyházi és állami delegáció fogadta, élükön Michael August Blume apostoli nunciussal, Erdő Péter bíborossal, esztergom-budapesti érsekkel, Veres Andrással, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével.

Magyar részről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára fogadta a pápát.

A pápa egyenként köszöntötte az újságírókat a Róma és Budapest közötti repülőúton vasárnap reggel. Ferenc pápa azt mondta, tudja, hogy sokan várják. Nagy örömnek nevezte azt is, hogy a pandémia miatt hosszú idő után ismét utazhat.

Az Alitalia légitársaság gépén az egyházfőt több mint hetven nemzetközi tudósító kíséri, közöttük öt magyar újságíró van – mondta Matteo Bruni szentszéki szóvivő.

Hirdetés

A pápa bejelentette, hogy Pietro Marini érsek a NEK mostani zárómiséjén tölti be utoljára a vatikáni ceremóniamester tisztségét, mivel püspöknek nevezték ki.

A pápai gép Horvátországon keresztül tette meg az utat, nyolc óra előtt érkezett meg Ferihegyre.

A katolikus egyházfő a repülőtérről személygépkocsival a Szépművészeti Múzeumba indult.

A pápa a múzeumban találkozik Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd a magyar püspöki kar tagjaival, végül a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a magyarországi zsidó szervezetek delegációjával.

Ezt követően Erdő Péter bíboros kíséretében, a pápamobilon utazva találkozik a magyar hívekkel a Hősök terén.

Hirdetés

Forrás: hirado.hu,

Hirdetés
loading...
Exit mobile version