Nyílt levél egy nőtől, aki gyerekként kapott életfogytiglan tartó büntetést.
„Arkansas egy városában, Texarkanában nőttem fel. Mindig is lázadó kamasz voltam, és mikor megismertem az első szerelmemet, ez még tovább fokozódott. Mivel nem volt korábbi tapasztalatom, nem éreztem a súlyát annak, hogy csúnyán beszél velem, megaláz, olykor fizikálisan is bántalmaz. Olykor a vak édesapámat is bántotta, majd egy napon felvetette, hogy raboljuk ki a nagynéném lakását. Féltem tőle, ezért nem mertem ellenkezni.
A terv az volt, hogy ő kipakolja a lakást, én a ház előtt várom kocsival, és elhúzzuk a csíkot. Azonban valami félrecsúszott.
A pasim csurom véresen jött ki – a nagynéném állítólag rátámadt, ezért ő megölte. Pánikrohamot kaptam, de annyira féltem tőle, hogy végül segítettem kirabolni a lakást. Másnap elkaptak bennünket, és azonnal börtönbe kerültünk. Csupán 17 éves voltam, de életfogytiglannak csücsültem egy cellában.
Csupán egy reményvesztett gyerek voltam, kilátások nélkül, elkeseredve. Sosem voltam rossz szívű, de itt is folytattam a lázadást, képtelen voltam megszokni a börtön szabályrendszerét, a szabadságom elvesztését. Arról nem is beszélve, milyen bűntudat kínzott a nénikém miatt.
Pár év elteltével összevontak bennünket egy másik börtönnel: itt nők és férfiak is voltak, de az eredeti terv szerint csak női börtönőrök figyeltek volna ránk. Dolgozni kezdtem, és így már több férfi hivatalnokkal is találkoztam, egyikük kifejezetten agresszívan és megalázóan bánt velem, szexista neveken szólított.
Egy napon bejött az irodámba, rám zárta az ajtót, megerőszakolt, majd visszaküldött dolgozni. A következő hetekben ez többször is megismétlődött, míg nem kiderült, hogy teherbe estem. Ő mindent megtett, hogy másra hárítsa a felelősséget, mérget kevert az italomba, és megpróbálta elvenni a babámat, ám nem sikerült. Világra hoztam egy egészséges kisfiút, aki teljesen megváltoztatta az életem.
A gyermekem a lehető legtraumatikusabb körülmények között, a legszörnyűbb helyre született, mégis megmentette az életem. Végre volt valaki, aki felett gondoskodhattam, aki miatt újra volt értelme a mindennapjaimnak. Teljesen megváltozott az énképem: rájöttem, hogy van lehetőségem fejlődni, változni, újrakezdeni.
A hivatalnok ellen persze eljárás indult, és szerencsére mellém állt egy ügyvéd. A férfi segített a kisfiam elhelyezésében: egy rendes, gondoskodó családhoz került, emellett mindent megtett, hogy az én egészségügyi állapotom is rendbe hozza. Szerette volna, ha új esélyt kapok a társadalomtól, elhagyhatom ezt a helyet, és úgy élhetek, mint bármely más édesanyja.
2017-ig ötször tagadták meg a kiengedésemet, azonban ekkor végre kegyelmet kaptam, mivel fiatalkorúként követtem el a bűncselekményt.
Ezt a levelet már a saját otthonomból írom. Nem volt egyszerű az elmúlt pár évem, rengeteg papírmunkát kellett elvégeznem, hogy újra befogadjon a társadalom. Elmondhatatlanul boldog vagyok.
Minden nap 4-kor kelek, hogy megnézhessem a napfelkeltét, túrázom, bográcsozom, és amennyi időt csak lehet, édesanyámmal töltök. Azt hiszem, csak az én fajtám értheti meg igazán, mit is jelent a szabadság. Szeretném, ha a hasonló cipőben járó fiatalok újabb esélyt kaphatnának, és ezáltal megérthetnék, felfedezhetnék, milyen gyönyörű is ez az élet. Mert higgyétek el, az.”
Laure Berry ma 51 éves, teljes állásban dolgozik, mellette gyerekkorban börtönbe került fiataloknál önkénteskedik.
Forrás: Buzzfeed
A kép illusztráció