Site icon Mai Világ

Megfordulhat hétvégén az orosz-ukrán háború kimenetele

Hirdetés

Fél éve húzódik az Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak nyújtandó összesen 95 milliárd dolláros amerikai segély ügye: egyszer a kongresszus felső háza, a szenátus akadályozta, majd végül jóváhagyták, de akkor visszakerült a képviselőházhoz, és ott újra elakadt.

Most szombaton újra szavazásra bocsátják a kérdést, miután a demokraták támogatják a házelnök, Mike Johnson tervét, és összehoznak annyi szavazatot, hogy meggátolják a konzervatív republikánusok kísérletét az ügy újbóli megakasztására. Több szavazás is lesz a segélycsomagról a Bloomberg szerint, és az a terv, hogy

HA SIKERÜL MEGSZAVAZTATNI MINDET, AKKOR A KÖVETKEZŐ HÉTEN A SZENÁTUS IS RÁBÓLINT, HOGY SZINTE RÖGTÖN MEGINDULHASSON A FOLYÓSÍTÁS.

A republikánusoknak is tetsző módosítások

A TERV ANNYIT VÁLTOZOTT A KORÁBBIHOZ KÉPEST, HOGY AZ UKRAJNÁNAK SZÁNT ÖSSZEGBŐL 10 MILLIÁRD DOLLÁR ÉRTÉKŰ GAZDASÁGI SEGÉLY HITELLÉ ALAKUL,

Hirdetés

ami a republikánusok egyik követelése volt. A csomag több olyan elemet is tartalmaz, melyet mind a két párt feltétel nélkül támogat, emellett benne van az is, hogy a kínai Bytedance Ltd cégnek el kell adnia a TikTok applikációt, különben betilthatják, ugyanakkor ennek határidejét már gondosan az elnökválasztás utánra tették. A csomag az iráni olajra kivethető újabb szankciókat is tartalmaz.

A házelnöki pozíció

A demokraták egyúttal segítenének a házelnöknek megőrizni állását, mivel egyre inkább el akarták mozdítani amiatt, hogy úgy engedi az Ukrajnáról való szavazást, hogy azt nem köti össze az amerikai-mexikói határellenőrzésre szánt csomaggal. Johnson úgy nyilatkozott, hogy nem kérte a demokraták segítségét: ha kell, otthagyja posztját, csak sikerüljön hozzájárulni az ukrajna elleni orosz agresszió megállításához.

Hozzátette hogy ő egy reagenista republikánus (Ronald Reagan 1981-89 között volt az USA elnöke), és abban hisz, hogy az oroszokkal a békét csak erőt mutatva lehet elérni, ahogy Reagan is elrettentéssel gyengítette meg a Szovjetuniót, ami aztán elhozta a hidegháború végét.

Forrás:
Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version