Site icon Mai Világ

Megint hazudnak: megszólalt a tüntetésen megsérült MSZP-alelnök

Fotó: Veres Viktor

Hirdetés

Az MSZP szerint a miniszterelnök a multinacionális cégek oldalára állt, különben nem javasolnák a munka törvénykönyvének beterjesztett módosítását, amely ellen az ellenzéki párt tiltakozásra szólít fel.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: a tervezett módosítással „Orbán nem a dolgozók(…), hanem a nagytőkének meghajolva a multinacionális cégek oldalára állt”, ami megengedhetetlen.

„Harcoljanak a szakszervezetek, harcoljanak a magyar dolgozók, Orbán erőből ért” – jelentette ki az ellenzéki politikus, aki szerint a tiltakozás minden formáját meg kell ragadni.

Kunhalmi azt mondta, minden adott a törvényjavaslatban ahhoz, hogy kizsákmányolják a munkásokat, akiket túlterheltség jellemez majd, családok zilálódhatnak szét emiatt, valamint a munkafeltételek radikális romlása miatt még többen mennek majd el Magyarországról.

A szocialista politikus szerint a szombati szakszervezeti tüntetés bebizonyította, hogy van munkásvédelem Magyarországon.

Hirdetés

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke arról beszélt, szombaton a magyar nép megüzente, hogy nem kér a „rabszolgatörvényből”. Azt mondta, a harcot nem adják fel, minden parlamenti, mozgósítási eszközt be fognak vetni.

„Ha ezt a gyalázatos törvényt megszavazzák, akkor minden egyes fideszes képviselőt egyenként fogunk szembesíteni tettének súlyával” – jelentette ki.

Komjáthi Imre kérdésekre válaszolva elmondta: szombaton a tüntetésen megsérült a térde, de – mint mondta – ellenkező híresztelésekkel szemben nem akkor, amikor a rendőrök „földre vitték”, hanem akkor, amikor a rendőrök „nagyon erősen megtolták a sort”, és nekinyomták egy kőnek. A történteket balesetnek nem mondaná, mert annak a következménye volt, hogy az erősítés megtolta a tömeget – közölte, hozzátéve: tisztában volt azzal, hogy milyen következményei lehetnek a tettének.

Elmondta, nem volt a szakszervezeti vezetőktől olyan kérés, hogy vezesse a tömeget a Kossuth térre. Ugyanakkor szerinte jogosan voltak dühösek, hiszen eredetileg a térre volt bejelentve a tüntetés, de azt a kormány „mondvacsinált okokból” lezárta. Azt is mondta, semmilyen erőszakos cselekményt nem támogatnak, a téren „bátorságot kellett mutatni”.

Az MSZP szombaton közleményben tiltakozott „az ellen az eljárás ellen, ahogyan a párt alelnökét, Komjáthi Imrét a földre teperték a karhatalom emberei a Kossuth téri szakszervezeti tüntetésen”.

Hirdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság aznap kora este azt közölte: Komjáthi Imrét nem rendőrök teperték földre, vele szemben rendőri intézkedés nem történt.

Forrás: MTI

Hirdetés
loading...
Exit mobile version