Site icon Mai Világ

Meglepő fordulat az amerikai parlamentben: a házelnök megvédte a Trumpot

Hirdetés

Nancy Pelosi amerikai házelnök egy pénteki rendezvényen részben védelmébe vette Rashida Tlaib demokrata párti képviselőnőt, aki egy nappal korábban „rohadéknak” nevezte az Egyesült Államok elnökét.

„Nem kell nagy ügyet csinálni belőle” – fogalmazott az újonnan megválasztott házelnök, aki az MSNBC televízió által szervezett közönségtalálkozón vett részt az egykori alma materében, a washingtoni Trinity Egyetemen.

Egy nappal korábban Rachida Tlaib, újonnan megválasztott michigani demokrata párti képviselőnő – aki az első palesztin gyökerű kongresszusi képviselő és egyike a most megválasztott két muszlim képviselőnőnek – egy rendezvényen Donald Trumpról nevetve azt mondta: „most majd alkotmányosan elmozdítjuk ezt a rohadékot”. A kijelentést valaki a mobiltelefonján rögzítette, és a felvétel egy nap alatt bejárta az amerikai sajtót.

A Trinity Egyetemen tartott közönségtalálkozón Nancy Pelosi leszögezte: „generációs választ ad” erre, ő ugyanis nem használna ilyen kifejezéseket. De hozzátette: az elnök alkotmányos eljárással történő elmozdítása nagyon megosztó téma. „Nekünk nem így kellene ezzel foglalkoznunk… tények nélkül” – idézte Pelosit az MSNBC televízió tudósítása.

A házelnök szerint „nem kell nagy ügyet csinálni” képviselőtársa kijelentéséből. Hozzátette, hogy nem foglalkozik cenzúrával, és nem akar nyelvi szabályokat felállítani kollégái számára. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az elnök is szokott hasonló nyelvezetet használni.

Hirdetés

Nancy Pelosi hangsúlyozta: „jogos azoknak az óhaja, akik szeretnék elmozdítani Donald Trumpot. Szerinte azonban helyesebb lenne, ha ezt az 2020-as elnökválasztás révén tennék meg.

„Richard Nixont sem alkotmányos eljárással távolították el hivatalából, hanem a republikánusok arra a következtetésre jutottak, hogy árt nekik és mennie kell”- fogalmazott, utalva Nixon elnöknek a Watergate-botrány miatti, 1974-es lemondására. Pelosi kifejtette: szerinte a republikánus politikusok most nem jutnak hasonló következtetésre Trumpot illetően, de – mint fogalmazott – a 2020-as választásokon a lakosság nagy része igen.     A kongresszusi vezetőkkel tartott tárgyalásai utáni sajtókonferencián Donald Trumpot is megkérdezték erről, ő azonban csupán annyit mondott: a kijelentés sértő, de azt minősíti, aki mondta. A sajtókonferencia előtt azonban két Twitter-bejegyzést is fűzött az ügyhöz. „Hogyan lehet alkotmányosan elmozdítani egy elnököt, aki talán minden idők legnagyobb arányú győzelmét aratta, semmi helytelent nem tett (nem volt összejátszás Oroszországgal, a demokraták játszottak össze)” – írta Trump, hozzátéve, hogy szerinte elnökségének első két éve minden korábbi elnökénél sikeresebb volt. Egy másik bejegyzésben arról írt: a demokraták „csak azért akarnak elmozdítani engem, mert tudják, hogy 2020-ban nem képesek győzni”.

Kevin McCarthy, a republikánusok kisebbségbe került képviselőházi frakciójának vezetője újságíróknak nyilatkozva bírálta Nancy Pelosi házelnököt, mert nem határolódott el demokrata párti képviselőtársától. A Fox televíziónak nyilatkozva McCarthy megjegyezte: „a demokraták csakis arra összpontosítanak, hogy támadják ezt az elnököt, miközben mi megpróbáljuk fellendíteni az országot”.

Forrás: MTI

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version