Site icon Mai Világ

Találgatják a „demokraták” mitől lett hirtelen demokrácia a Bundestagban, avagy mi vezetett Merz bukásához?

Hirdetés

Megkövülten találgatja a „demokratikus” Németország, mi vezethetett Friedrich Merz valóban demokratikus bukásához?

Sorra érkeznek a nemzetközi és hazai reakciók Friedrich Merz váratlan bukásáról. Vlagyimir Szergijenko német politológus a Gazeta.ru-nak arról beszélt, a fiaskó sok tényezővel lehet kapcsolatban. Az egyik, hogy számos képviselő csalódott Merzben, mivel nem tartotta be azt, amit a kampány idején ígért.

Az illegális migrációval szembeni álláspontja jelentősen fölpuhult, s ez gyöngeséget jelez – fogalmazott. Utalt arra is, rengeteg emberben kelt visszatetszést az is, hogy a Taurus rakéták átadását tervezi Kijevnek. A képviselők nem jelentéktelen része egyenesen retteg Oroszország túlzott válaszreakciójától. Mivel a voksolás titkos volt, így könnyen lehetett ellenállást kifejteni.

Merz a békéhez sem úgy áll, ahogy az elvárható lenne, s a határok lezárásának szándéka is riadalmat keltett – húzta alá a szakértő. Egyben hozzátette, Merz szavazási kudarca azt prognosztizálja, hogy – lehetséges – uralma nem feltétlenül élvezi majd a parlament feltétlen támogatását Németországban.

Magyar Hírlap

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version