Site icon Mai Világ

Minden hiába – újabb csúcsot döntött Magyarország

Hirdetés

A jelek szerint egyelőre sikertelenek a készpénz visszaszorítását célzó próbálkozások Magyarországon.

Tavaly december végén ugyanis rekordszintre, 6117 milliárd forintra nőtt a forgalomban lévő készpénzállomány. Ez 19 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten, novemberhez képest pedig 3,3 százalékos többletet jelent.

A készpénzállomány évek óta lendületesen növekszik, ebben többek között szerepe van a tranzakciós illetéknek, a havonta két ingyenes készpénzfelvételnek, a feketegazdaságnak, valamint az alacsony kamatkörnyezetnek is.

Egy tavaly publikált jegybanki felmérés szerint az emberek 21 százaléka elsődlegesen készpénzben kapja meg rendszeres jövedelmét, a megkérdezettek 46 százaléka inkább készpénzzel fizet a mindennapos bevásárlásoknál, a háztartások 67 százaléka pedig azt mondta, legalább egy közüzemi számlát készpénzzel egyenlítenek ki.

Az óriási készpénzállomány a jegybankot is bosszantja. Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke tavaly szeptemberben beszélt arról, hogy a jelentős készpénzállomány más megtakarítási formáktól veszi el a forrásokat. Az alelnök szerint, ha a készpénzállomány kevesebb mint felét 2300 milliárd forintot a lakosság állampapír-vásárlásra fordítaná, akkor lakosság kezében lévő 5100 milliárd forintos értékpapír-állomány mintegy 45 százalékkal ugrana meg.

Hirdetés

A kormány sem örül a készpénzmániának. Varga Mihály pénzügyminiszter többször is jelezte, hogy változást szeretne elérni. Éppen ezért az állam több programmal is támogatja a készpénzkímélő fizetési módok terjedését, a pénzügyi tudatosság erősödését Magyarországon. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely pedig az egyik tavaly októberi kormányinfón a Napi.hu kérdésére reagálva többek között azt mondta, hogy a kormány olyan befektetési és megtakarítási formák támogatásával akarja elérni a készpénzállomány csökkentését, amelyek vonzók lehetnek a lakosságnak a készpénz tartásával szemben.

Több intézkedésre is sor került az elmúlt időszakban a készpénz visszaszorítása érdekében. Például januártól a 20 ezer forint alatti átutalásoknál eltörölték a tranzakciós illetéket, de ezzel az a probléma, hogy a portfolio.hu összegzése szerint bankok között vannak, amelyek nem mérsékelték ennek megfelelően az díjaikat.

Szintén a készpénz visszaszorításában kaphat szerepet a tranzakciós illeték teljes eltörlése a lakossági utalásoknál, erre a hvg.hu szerint Varga Mihály tett utalást most januárban, konkrét időpontos azonban nem mondott. A tranzakció illetéke azonban azonban költségvetési szempontból nem mellékes, ugyanis 2019-es büdzsében több mint 228 milliárdos bevétellel szerepel.

A készpénz visszaszorítását segítheti az azonnali átutalási rendszer, amelynek eredményeként júliustól maximum 5 másodpercen belül célba érnek a 10 millió forint alatti lakossági átutalások. Ezzel párhuzamosan bevezetik az úgynevezett fizetési kérelmet, amely a készpénzhasználatban lényeges szerepet betöltő sárga csekkek ellenfele lehet.

https://maivilag.com/2019/01/itt-a-vegso-haduzenet-a-sarga-csekkeknek/

Hirdetés

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
Exit mobile version