Site icon Mai Világ

Mindenkit megdöbbenthet majd egy bejelentés

Budapest, 2016. szeptember 10. Tízezer és húszezer forintos bankjegyek egy pénztárcában. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot, 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Hirdetés

Az előttünk álló hét magyar szempontból legfontosabb adata egyértelműen az, amit szerda reggel a KSH fog közölni az első negyedéves GDP-növekedésről.

És könnyen lehet, hogy mindenkit megdöbbentő, rendkívül magas adatról jön majd bejelentés.

Az előző két negyedévben 5,1-5,1%-os, azaz rendkívül gyors éves növekedést produkált a magyar gazdaság és az első negyedévben megjelent adatok afelé mutatnak, hogy ehhez képest még akár tovább is gyorsulhatott a növekedésünk. Ez pedig azt jelentené, hogy példátlan ütemű lenne a magyar GDP növekedése. Közben ezzel együtt az is igaz lehet, hogy a magyar adat előtt egy órával megjelenő német növekedés nem lesz valami acélos, hiszen az első negyedévi német konjunktúra-indikátorok folyamatos romlást mutattak, igaz közben például a fogyasztási és építőipari adatok erősre sikeredtek.

A szerdai magyar GDP- adat előtti napon egyébként megismerjük még a friss építőipari adatot, utána pénteken pedig az állam és a háztartások előzetes első negyedéves pénzügyi számla adatait is. Ebből megtudjuk majd azt is, hogy folytatódott-e a bruttó államadósság GDP-arányos csökkenése, vagy sem.

Hirdetés

A külföldi makroadatok közül fontossága miatt a német és EU-s GDP-adatok mellett kiemelkedik még a keddi német ZEW gazdasági hangulatindex, a szerdai hajnali kínai „adatcsomag” és a szerda délutáni amerikai kiskereskedelmi és ipari termelési adatok.

Forrás: Portfólió

Hirdetés
loading...
Exit mobile version