Site icon Mai Világ

Most érkezett: 99 százalék, hogy Kim Dzsong Un halott

Hirdetés

A hétvégén hivatalosan is bejelenthetik a halálát.

Az április közepe óta nyilvánosan nem mutatkozó észak-koreai vezető állapotáról már egy ideje mennek a találgatások. Csütörtökön a tajvani hírszerzés vezetője azt mondta, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető beteg.

Arra a kérdésre azonban, hogy az észak-koreai vezető életben van-e, az NSB vezetője elmosolyodott, és kitért a válasz elől.
Más sajtóértesülések szerint, pedig Kim Dzsong Un szív- és érrendszeri beavatkozáson esett át.
A The Korean Times által idézett politikus, Ji Szeong Ho ugyanis most az állítja:
„99 százalékig biztos abban, hogy Kim Dzsong Un halott”,
Phenjan pedig ezt most hétvégén készül hivatalosan bejelenteni. Ji egyébként észak-koreai dezertőr, aki a nemrég, április közepén megrendezett dél-koreai választásokon mandátumot szerzett a parlamentben – írja a Magyar Nemzet.
A Korean Times-ra hivatkozva azt írja a lap, hogy Ji nem fedte fel forrását, ezért állítását még mindig nem lehet teljes garanciának venni. A politikus szerint mindenesetre az észak-koreai vezető halálát eddig azért nem jelentették be, mert Phenjannak nagy fejtörést okoz az öröklési kérdés. Ji úgy gondolja, Kim húga, Kim Jo Dzsong tűnik a számos spekuláció közül a legvalószínűbb örökösnek.
Hirdetés
loading...
Exit mobile version