Site icon Mai Világ

Most érkezett: holtan találták a Mallorcán eltűnt testvérek egyikét

Hirdetés

Holtan találták a Mallorcán eltűnt magyar testvérek egyikét – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden az MTI-vel.

Menczer Tamás tudatta: a mallorcai csendőrség főnökének tájékoztatása szerint újabb holttestet találtak, és ez az eltűnt magyar férfi holtteste.

A holttestet a személyleírás és a megtalált hátizsákban lévő iratok alapján azonosították, az államtitkár együttérzését fejezte ki a gyászoló családnak.

A Diario de Mallorca helyi lap a hétvégén írt arról, hogy eltűnt magyar turisták után kutatnak nagy erőkkel a mallorcai hatóságok. Információi szerint a sziget délkeleti részén fekvő Cala d’Or üdülőhely egyik hoteléből jelentették, hogy két szállóvendégüket napok óta nem látták. Noha a helyi hatóságok hivatalosan nem erősítették meg az eltűntek személyazonosságát, a lap szerint egy magyar testvérpárról, egy 18 éves férfiról és egy 30 éves nőről van szó.

Menczer Tamás korábban a Facebook-oldalán azt közölte: a testvérpár utáni keresést kiterjesztették, a tengeri áramlatok irányát is figyelembe véve.

Hirdetés

Forrás: 888

 

Hirdetés
loading...
Exit mobile version