Site icon Mai Világ

Most érkezett: megvan az új Jobbik elnök

Hirdetés

Sneider Tamást választotta elnökké a Jobbik tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten

A hírt Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője a tanácskozás szünetében újságírókkal.

Ásotthalom polgármesterét, Toroczkai Lászlót győzte le. Az előzetes várakozásokkal ellentétben szoros volt a verseny.

556 szavazó vett részt a Jobbik tisztújításán 554 érvényes szavazat érkezett a két jelöltre. Sneider Tamás 298–256-ra győzte le Toroczkai Lászlót. A kongresszuson felszólalt Vona Gábor, értékelte saját elmúlt két évét, Mirkóczki Ádám szerint önkritikusan beszélt a választási vereségről is. “De erről fogunk még beszélni” – mondta Mirkóczki. Miközben beszélt, egy küldött látványosan a kamerák és Mirkóczki elé dobta szavazókártyáját. Erre a politikus csak annyit mondott, így fejezte ki a véleményét, de a hangulat nem ilyen benn.

Sajtótájékoztatóján szóba került, lesz-e pártszakadás. Mirkóczki szerint két erős embert indult elnöknek, de szakadásról nem szólt, mivel a versengés lezárult. A nap az elnökhelyettesek (Sneider helyettese Gyöngyösi Márton frakcióvezető, Toroczkaié Dúró Dóra lehet), majd az alelnökök megválasztásával folytatódik. A hat alelnöki helyre tizennégyen indulnak:

  • Apáti István,
  • Árgyelán János,
  • Bana Tibor,
  • Császárné Kollár Tímea,
  • Gyüre Csaba,
  • Hegedűs Lorántné,
  • Kepli Lajos,
  • Kocziha Tünde,
  • Murányi Levente,
  • Rig Lajos,
  • Stummer János,
  • Szőcs Norbert,
  • Volner János és
  • Z. Kárpát Dániel.

A kongresszus előtt Sneider azt mondta, szerinte a pártnak szervezeti és strukturális megújulásra van szüksége, mert ha ez nem következik be, nem tudják leváltani a Fideszt 2022-ben. Beszédében egy olyan politikai víziót vázol majd, ami

Hirdetés

jelentős mértékben hasonló az eddigi irányvonalhoz, nagy eltérések nem lesznek.

Egy esetleges Fidesz-ellenes, teljes ellenzéki összefogásról azt mondta, annak vannak határai, az árokásókkal nem tud összefogni, ilyennek tartja Gyurcsány Ferencet is. “Rajtuk kívül sokan szóba kerülhetnek.” Saját esélyeiről azt mondta, hisz a győzelmében és abban, hogy ő lesz a Jobbik elnöke. Jakab Péter szóvivő azt mondta, bárki is lesz új elnöke, Vona Gábor politikai örökségét kell továbbvinni, ami a néppártosodás. Szerinte Sneider és Toroczkai is ezt követi, hangsúlybeli eltolódásokkal. Az új elnöksgének meg kell majd küzdeni egy esetleges 660 milliós ÁSZ-büntetéssel. Jakab azt mondta, ennyi pénze nincs a pártnak, vitatják is a büntetés jogosságát, de valahogy megpróbálják majd kifizetni.

Sneidert (és Gyöngyösit) a néppártosodás és Vona Gábor feltétlen hívének tartják, hiába van radikális múltja mindkettejüknek. Sneider a 90-es években Roy néven egri szkinhedvezér volt, Gyöngyösi pedig néhány éve még listázta volna a zsidó képviselőket. De akikkel az elmúlt hetekben beszéltünk, kivétel nélkül azt mondták, a Vona által megkezdett utat fogják folytatni.

Forrás: hvg

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version