Site icon Mai Világ

Müller Cecília figyelmeztet: nem szabad hátradőlni!

Hirdetés

Bár Magyarországon lezajlott a koronavírus-járvány első szakasza, nem szabad hátradőlni, mert továbbra is jelen van a kórokozó, tart a világjárvány – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A tisztifőorvos hangsúlyozta, Magyarországon a nagyon sikeres járványkezelésnek köszönhetően a többi országgal összehasonlítva viszonylag kevés megbetegedés és haláleset volt a koronavírus miatt.

Ugyanakkor a vírus nem tűnt el az országból, hiszen még kórházban is ápolnak koronavírusos betegeket – fűzte hozzá.

„Nagyon ébernek kell maradnunk, pontosan követnünk a változásokat, főképpen a nyitással és a felszabadító járványügyi intézkedésekkel” – hangsúlyozta. Az úgynevezett járványügyi egység feladata ezért éppen az lesz, hogy azonnal reagáljon, ha szükséges – tette hozzá.

Az egységben népegészségügyi szakemberek, illetve a rendvédelmi szervek, az Állami Egészségügyi Központ, valamint a mentőszolgálat, a kórházparancsnoki rendszerben dolgozók és a fertőtlenítéseket végző honvédek vesznek részt – mondta.

Hirdetés

Müller Cecília reményét fejezte ki, hogy az egység bevetésére nem lesz szükség, ugyanakkor – jegyezte meg – még nincs se vakcina, se célzott terápia, amellyel mindenkit meg lehet gyógyítani. Ebben a helyzetben maradnak a „klasszikus” járványügyi intézkedések – fűzte hozzá.

Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: Magyarországon „tiszteletreméltó” és fegyelmezett kultúra alakult ki a járványügyi szabályok betartása terén, ami hozzájárul a sikeres védekezéshez. Úgy érzi, és ezért hálás is, hogy sikerült együttműködést kialakítani a járvány elleni védekezés irányítói és a lakosság között. „Csak így, együtt tudtuk ezt a teljesítményt nyújtani” – hangsúlyozta a tisztifőorvos.

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...
Exit mobile version