Tüntetések, lázongások vannak Libanonban, ahol az elégedetlenkedők a bankokon töltik ki a dühüket, amiért egyre kilátástalanabb helyzetbe sodródik az ország. Az emberek féltik a pénzüket, és nagyon sokan az ország nagyhatalmú jegybankelnökét teszik felelőssé, az amúgy évtizedes múltú gazdasági válságért.
Több tucat sérültje van az újabb libanoni tüntetéshullámnak, amiben a hatóságok könnygázzal igyekezte oszlatni a tömeget, amely bankfiókokat támadt, pénzkiadó automatákat rongált meg. Ez immár sokadik felvonása az ősszel kirobbant tüntetéshullámnak, ami politikai bukásokhoz vezetett, azonban nincs egyértelmű megoldás az ország súlyosbodó problémáira.
A tavaly ősszel indult tiltakozások kiváltó oka banálisnak tűnik: azután vonultak tömegek az utcára, hogy a kormány bevezetett egy 0,2 dolláros különadót az internetes, például whatsappos telefonhívásokra. Ez azonban csak a sokadik olyan húzása volt a helyi kormányzatnak, ami megkeserítette sokak életét.
Jelenleg Libanon olyan mély válságban van, amelyet a másfél évtizedes, 1990-ben zárult polgárháború óta nem tapasztaltak. Az ország adóssága a Nemzetközi Valutaalap (IMF) várakozása szerint 2019-ben elérte az összterméke 155 százalékát, a tavalyi költségvetési hiány a GDP 8 százaléka körül alakult.
A válságkezelésre eddig nem született egyértelmű válasz, a tüntetések hatására, lemondott Saad al-Hariri miniszterelnök, jelenleg ügyvivő kormánya van az országnak.
A válság a tömegeknek az ország pénze, a libanoni fonton, vagy lírán keresztül megy érzékelhetően a zsebére. A deviza árfolyamát 1997-ben rögzítették a dollárhoz, és jelenleg is mindkettő fizetőeszközt használják. Libanon kereskedelmi gondjai miatt, illetve a külpiaci kitettsége okán nyomás alá került a font, aminek értéke a használatban teljesen eltávolodott a hivatalos árfolyamtól.
A válság miatt veszélybe került a font mögött álló devizaállomány, tavaly ősz óta több körben bankzárlatot rendeltek el, egyben korlátozták a dollárhoz és az egyéni betétekhez való hozzáférést a pénzintézetek. Ezért is váltak a fiókok a dühös tömegek célpontjává.
A gazdasági válságot politikai elégedetlenség tetézi. Sokakat felháborít, hogy a válságos helyzetben eluralkodott a politikai korrupció, ami miatt vizsgálatot is kellett indítani, mivel kiderült, a kiváltságosok kimenthették dollárvagyonukat bankszámlájukról, miközben a lakossági ügyfelek nem, vagy csak korlátozottan juthattak a pénzükhöz.
Más országokhoz hasonlóan itt is komolyak a társadalmi különbségek, a legvagyonosabb 1 százalék birtokolja az összvagyon 58, és a legmódosabb 10 százalék a teljes vagyon 84 százalékát. A legszegényebb 50 százalék mindössze a teljes vagyon 1 százalékán osztozik.
Viszonyításképp: a Magyar Nemzeti Bank kimutatása szerint 2017-ben Magyarországon az alsó 50 százaléknak a nettó vagyonból való részesedése közel 9 százalék volt, a felső 10 százaléké 56,4.
Ugyancsak közellenséggé vált Riad Salamé, a központi bank, a Banque Du Liban nagyhatalmú, 1993. óta hivatalban lévő kormányzója: miközben már a feszültség fokozódott és forrongott a társadalom, rákérdeztek nála, hogy, mi lesz a libanoni fonttal. Erre azt mondta: Senki se tudja.
Mindezt akkor, amikor a hivatalosan 1507,5-ön rögzített líraárfolyamnak már semmi köze nem volt a kialakult másodlagos feketepiaci árfolyamhoz, ahol rövid idő alatt megfeleződött a pénz értéke. Jelenleg egy libanoni font nagyjából 20 fillért ér.
Ezek után nem meglepő, hogy az utcai lázongásnak, falfirkáknak épp Salamé (képünkön) vált az egyik kedvelt célpontjává. A rendbontások során a jegybank épületét és kirendeltségeit is többször támadták.
A belső strukturális problémákon túl Libanonnak a legnagyobb baja, hogy nagyon kitett a külpiacnak, különösen a dollár kereskedelmének. A helyi bankbetétek 75 százaléka amerikai pénznemben van, ami abból a szempontból érthető is, hogy a legtöbb fogyasztási cikket importálják.
A válság és forrongás közepette sokan szeretnék kivenni a pénzüket, miután megingott a bizalmuk a bankrendszerben is. Salamé azzal igyekezett nyugtatni a közvéleményt, hogy a jegybanknak van kellő dollártartaléka megtámogatni a fontot, és ennek megfelelően nincs szükség hatósági korlátozásokra a betétkezelésben.
Nem csoda azonban, hogy ez az álláspont megkérdőjelezhető. A magas államadósság és a hiány miatt évi kétmilliárd dollárra rúg az éves adósságszolgálat. Ebben jó ideje jelentős tétel az állami áramszolgáltató, az Electricite du Liban. A közmű a teljes adósságállomány 40 százalékát adja úgy, hogy nem tud mindenkinek megbízhatóan áramellátást biztosítani az országban.
A mostani felállás szerint Libanon válsága inkább mélyülni fog, semmint, hogy gyors megoldás születhessen. Általánosnak látszanak a vélemények, amelyek szerint egy szakértői kormány nem tud megfelelő reformokat véghez vinni, az érdemi változásokhoz kell a politikai támogatás. Ezen a politikai térképen olyan szereplők vannak, mint a Hezbollah, amit az Egyesült Államok terrorszervezetként tart nyilván, ennek megfelelően kereskedelmi korlátokat is fenntart Libanonnal szemben.
Az elmúlt néhány hónap eseményei megmutatták, hogy az ország pénze rendkívül ingatag lábakon áll. A másodpiaci árfolyamromlás miatt megugrottak az árak, lévén nagy a szegénység, sokaknak nehézség az alapvető dolgokat megfizetni.
A hivatalos árfolyamtól elrugaszkodott kereskedés azt is mutatja, hogy nincs kellő hitelessége a jegybanknak, hogy kellő hatékonysággal beavatkozzon, akkor se, ha Salamé szerint megvannak a kellő devizatartalékok.
Tavaly év végén a Salamé által vezetett jegybank korlátozta a banki kamatokat, és többletkamatot ígért a devizaalapú fontvételre. A Standard & Poor’s hitelminősítő szerint az ilyen típusú intézkedések részleges államcsődöt jelentenek.
Forrás: napi.hu