Site icon Mai Világ

Nagyon jó hír: végre megemelik az ápolási díjakat – mutatjuk mennyivel

Hirdetés

Emelkedik a gyermekek után járó ápolási díj összege 2019-től – jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Novák Katalin elmondta, a szerdai kormánydöntés értelmében az ápolásra szoruló gyermekek után járó díj összege egységesen havi 100 ezer forintra nő január 1-jével. Ez az emelés folytatódik a következő években is, a cél az, hogy 2022-re, három lépésben, az ápolási díj mértéke elérje az akkori minimálbér összegét.

Emellett azokban a családokban is emelkedik az ápolási díj, amelyekben nem a gyermekek jogán kapják ezt a jogosultságot. Ez esetben az ápolási díjat, szintén a jövő évtől, 15 százalékkal emelik, majd 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben további öt-öt-öt százalékkal lesz magasabb a díj összege. Így azok, akik nem a gyermekükről gondoskodnak, de ápolási díjra jogosultak, 2022-re 30 százalékkal nagyobb összeget fognak kapni, mint jelenleg.

Azok a családok, amelyek több önellátásra képtelen gyermeket is nevelnek, másfélszeres összegű gyermekápolási díjat kapnak.

Forrás: MTI

Hirdetés

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...
Exit mobile version