Site icon Mai Világ

Nagyon nagy baj van a magyar boltokban

Hirdetés

Még mindig rengeteg eladó hiányzik a boltokból, a Blokkk.com becslése szerint legalább tízezer.

Százszámra keresik a boltos dolgozókat a legnagyobb áruházláncok. A 6 legnagyobb több mint ezeregyszáz álláslehetőséget kínál – és ez csak a jéghegy csúcsa. Ott vannak még az iparcikkes áruházak is, vagy éppen a kisboltok „rögtön jövök” táblái. A boltban minden fillér és perc is számít.

Hiába a három éve tartó kétszámjegyű béremelés a boltos világban, nem csak a forróság, hanem az eladóhiány miatt is izzadnak a boltosok. Pedig közben tízezerrel csökkent a boltok száma, a korábban ott ügyködőkről nincs hír, arról viszont van, hogy csökkent a foglalkoztatottak köre is. A portál megnézte a legnagyobb áruházláncok álláshirdetéseit honlapjaikon. Igyekeznek – amennyire persze csak lehet – „be is spájzolni” jelentkezőket, hiszen óriási az úgynevezett fluktuáció. A váltáshoz a szakszervezet szerint nem kell nagy összeg, még tíz-húszezer forintnál is kevesebb pénzért hajlamosak váltani a dolgozók – írja a Privát Bankár.

A legmunkásabb és létszámigényesebb boltos szakma az élelmiszerkereskedelem, nem véletlen, hogy ebben a körben találhatók a bérben is piacvezető láncok. Persze az iparcikkes áruházak is folyamatosan keresik az eladókat, de ott kisebb számokat látunk. A legnagyobb áruházláncok százszámra hirdetik álláslehetőségeiket:

Aldi 118 dm 61 Obi 24
Auchan 131 Rossmann 61 Praktiker 38
Lidl 277 Media Markt 26 H&M 24
Penny 144 Euronics 63 Deichmann 36
Spar 234 Decathlon 51 Libri 18
Tesco 222 Hervis 24 Ikea 21

 

Hirdetés

Óvatosan becslünk, nyilván nem csak az álláshirdetések száma alapján. A statisztika is kínál némi támpontot, hiszen a kereskedelem egészében (amiben a boltok mellett ott van a járműkereskedelem, továbbá a vállalkozásokat kiszolgáló nagykereskedelem is) a betöltetlen álláshelyek aránya csúcsra kúszott 2019 elején.

A kereskedelem előbb említett három ága közül a boltos kiskereskedelemben a legnagyobb a munkaerőhiány. Egyebek mellett a nagyláncok álláshirdetéseit is a mérlegelve a boltos világ teljes (a foglalkoztatottakon belül elkülönített) alkalmazotti köréhez mérve 3%-os arány körül mozoghat a munkaerőhiány. A fluktuáció pillanatnyi állása viszont még dobhat is ezen egyet-kettőt.

A foglalkoztatottak csoportján belül egyébként az alkalmazottak száma 13 ezer fővel esett, tehát az összlétszám miattuk csúszott lefelé, amikor egy év alatt háromezerrel csökkent a boltok száma is:

negyedéves mérleg 2018 2019 2019/2018
foglalkoztatottak 367 355 – 12
alkalmazottak 322 309 – 13

Úgy tűnik, hiába emelt nagyot a boltos világ a béreken az elmúlt esztendőkben, a létszámhiány nem enyhült. A munkaerőhiány megoldását ugyanakkor nem lehet leegyszerűsíteni „bérkérdésre és technológiai fejlesztésre, mint ahogyan egyes szakértők mondják, hanem az ahhoz szükséges pénzt elő is kell teremteni valahonnan:

boltos bérek 2016 2017 2018 2019 2019/2016. január
kisker 193 221 252 283 +90 +47%
eladók 154 183 214 241 +87 +56%
Forrás:
Privát Bankár
A kép illusztráció

 

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version