Site icon Mai Világ

Nagyon nehéz helyzetbe került Ruff Bálint miniszter, Magyar Péter jobbkeze

Dévényi István újságíró szerint komoly politikai és médiaszakmai dilemma elé kerülhet Ruff Bálint a Mandiner orgánum jövője kapcsán. A lap jelenleg az MCC-hez tartozik, Dévényi pedig arról írt, hogy egy esetleges új politikai helyzetben három rossz megoldás közül kellene választani: változatlanul hagyni a lap működését, beleszólni a tartalomgyártásba, vagy bezárni a szerkesztőséget.

Dévényi István szerint három rossz út áll Ruff Bálint előtt a Mandiner ügyében

posztban Dévényi felidézte, hogy a Mandiner egykor valódi jobboldali, polgári műhelyként működött. Szerinte olyan szerzők is publikáltak ott értékes írásokat, mint Trombitás Kristóf vagy Megadja Gábor. Úgy látja azonban, hogy a lap később elveszítette ezt a karakterét, majd az MCC részeként teljesen betagozódott a Fidesz médiavilágába.

Dévényi szerint éppen ezért az első lehetőség, vagyis a Mandiner változatlan működésének fenntartása politikailag nehezen lenne vállalható. Érvelése szerint a Tisza Párt társadalmi felhatalmazása a NER lebontására szólna, így a párt szavazói számára elfogadhatatlan lenne, ha állami finanszírozással működne tovább egy általuk NER-propagandának tartott felület.

A második lehetőség, a tartalomba való beavatkozás szerinte szintén járhatatlan út. Ez ugyanis ellentmondana annak a sajtószabadság-képnek, amelyet a Tisza Párt hangsúlyoz. Dévényi szerint ráadásul a szerkesztőségi működésbe való politikai beleszólás folyamatos támadási felületet adna a Fidesznek, és a végén könnyen ugyanoda vezethetne: a lap megszüntetéséhez.

A harmadik opció, vagyis a Mandiner bezárása sem problémamentes. Dévényi úgy fogalmazott, hogy ez ugyan megfelelhetne a Tisza-szavazók elvárásainak, de közben nagyon rossz üzenetet küldene a nyilvánosságnak. Egy kormány által bezárt szerkesztőség képe könnyen felerősíthetné azt a fideszes narratívát, amely szerint a Tisza hatalomra kerülve korlátozná a sajtót.

Dévényi István végül arra jutott, hogy a három lehetőség közül egyik sem jó. Politikai hasznossági szempontból mégis a harmadik opciót, vagyis a Mandiner megszüntetését tartja a Tisza Párt számára a legkevésbé fájdalmas megoldásnak:

Szóval három rossz megoldás, marad a mérlegelés. Ahogy a politikai hasznosság (úgymint politikusi gondolkodás) szempontjából rakosgatom a plusz-mínuszokat a mérleg két serpenyőjébe, a harmadik opció, a roló lehúz tűnik a Tisza Párt számára legkevésbé fájdalmasnak.

Exit mobile version